2023.06.01., csütörtök , Tünde

Agrárpénzek

2016. október 18. kedd • 09:04

60 ezer gazda számlaegyenlege pozitívan változott

November végéig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése. A kifizetések több csoportban, ütemezetten történnek.

Hétfőn indult és november 30-ig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése. Mintegy 60 ezer ügyfél számára már elindult az alaptámogatáshoz kapcsolódó előleg, kedden pedig további 20 ezer gazdálkodó számára kezdődik meg a zöldítési támogatáshoz kapcsolódó előlegfizetés - fejtette ki Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.

Tavaly nyolc jogcímen, az idén már 11 jogcímen kapnak előleget a gazdák.

Magyarországon évi 400-420 milliárd forint támogatást kapnak a mezőgazdasági termelők, ebből előlegként tavaly mintegy 160-170 milliárdot fizetett ki a hivatal, az idén a várakozások szerint 200 milliárd forinthoz közelít majd ez az összeg - mondta az MVH elnöke.

A gazdálkodók érdekében az idén bevezetett előzetes ellenőrzés intézménye lehetőséget teremtett a hibás vagy hiányzó dokumentumokkal beadott kérelmek szankciómentes javítására, s ennek is köszönhető, hogy az idén több volt a hibátlan kérelem. Ez hozzájárul ahhoz, hogy többen kaphassanak a lehető legkorábban támogatást, előleg fizetésére ugyanis csak azokban a támogatási ügyekben van lehetőség, ahol az ellenőrzések befejeződtek.  

agrotrend.hu / MTI

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.