Agrárpénzek

Piac

730 millió forint támogatás tanyafejlesztésre

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben.

Települési térségi fejlesztésekre 200 millió forint, tanyagazdaságok fejlesztésére, illetve új tanyagazdaságok indítására 400 millió, a tanyák lakóépületének felújítására, a lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre pedig 125 millió forint volt a keret.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten elmondta, a tanyafejlesztési pályázatot jövőre is kiírják, és az államtitkár bízik abban, hogy a keretösszeg megközelíti majd az 1 milliárd forintot.

Az idén a települési térségi fejlesztéseknél a gazdák pályázhattak egyebek mellett tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetésére, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére. A tanyagazdaságok fejlesztésénél agrártevékenységhez köthető gép- és eszközbeszerzésre, állatállomány, illetve karámrendszer kialakítására, valamint lakó- és gazdasági épület korszerűsítésére lehetett támogatást kérni, 3 millió forint értékben, 75 százalékos intenzitással.

A 40 évnél fiatalabb gazdáknál 90 százalékos volt az intenzitás mértéke. A tanyák lakóépületének felújítására kiírt pályázat keretében maximum 4 millió forint támogatást lehetett elnyerni 75 százalékos intenzitással.

A program nyertes pályázatainak listája elérhető az FM, illetve a Herman Ottó Intézet honlapján. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.

Az államtitkár felidézte: a kormány 2011 óta hirdeti meg a programot, azóta közel 1700 pályázat részesült támogatásban, összesen több mint 8,1 milliárd forint értékben. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is 6 alföldi megye és Pest megye délkeleti járásaiból, 724 településről küldhették be pályázataikat az érintettek.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés