Agrárpénzek

Piac

900 milliárd már hozzáférhető a vidékfejlesztési keretből

A tavaly indult vidékfejlesztési program 1350 milliárd forintos keretéből mintegy 900 milliárdot tettek már hozzáférhetővé a gazdák számára – mondta el Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a szentlőrinci gazdanapok megnyitóján. A gazdálkodóknak fel kell készülniük a 2020 utáni időszakra, amikor jóval kevesebb támogatás mellett kell helyt állniuk egy egyre erősödő európai versenyben.

Mezei Dávid, szerint az Európai Bizottság (EB) által éppen egy éve elfogadott stratégiát a modernizáció és hagyományőrzés kettőssége jellemzi, célja pedig, hogy a fejlesztési összegek "minél gyorsabban, hatékonyabban és okosabban hasznosuljanak, illetve járuljanak hozzá a magyar vidék versenyképességének növeléséhez". A helyettes államtitkár példaként hozta fel, hogy a közelmúltban írták ki az öntözésfejlesztési és a borászatok modernizálását célzó pályázatokat.

Mezei Dávid hangsúlyozta: a gazdálkodóknak fel kell készülniük a 2020 utáni időszakra, amikor jóval kevesebb támogatás mellett kell helyt állniuk egy egyre erősödő európai versenyben.

A szentlőrinci gazdanapokon mintegy négyszáz kiállító mutatkozik be; Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárát augusztus 12. és 14. között 23. alkalommal rendezik meg a baranyai városban. Több mint 25 ezer látogatót várnak a rendezvényre, amely a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.

Fotó: Sóki Tamás, MTI

A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. ők mintegy háromszáz standon fogadják az érdeklődőket, mellettük szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár 20 ezer négyzetméteres területén.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook