2021.10.16., szombat , Gál

Agrárpénzek

2021. szeptember 16. csütörtök • 12:13

A fejlesztések évei következhetnek az agráriumban

A járványhelyzet nehézségeit az agráriumban is gyors kilábalás követheti, a Vidékfejlesztési Program keretében érkező forrás pedig történelmi lehetőséget jelent – hangzott el az OTP Agrár Derbyn. Az eseményen a hitelintézet Agráriumért OTP Díjjal tüntetett ki öt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozót, kiemelkedő szakmai teljesítményük elismeréseként.

A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok mellett az elmúlt évben szélsőséges időjárási hatásokkal, egekbe szökő gabona- és takarmányárakkal, valamint az inflációs hatásokkal is szembe kellett nézniük a gazdáknak, ám a jövőre várható gyors fellendülés az agráriumban is éreztetheti hatását – mutatott rá Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója az OTP Agrár Derbyn. Hozzátette: a Vidékfejlesztési Program keretében az elkövetkező 7 évben több mint 4 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a magyar vidék, a mező- és erdőgazdaság, valamint az élelmiszeripar fejlesztésére, ami az előző költségvetési ciklusban rendelkezésre álló támogatás háromszorosa.

A támogatások ilyen arányú növekedése óriási – talán nem túlzás azt állítani, hogy történelmi léptékű – lehetőségeket hordoz magában mind az agrárium szereplői, mind az őket finanszírozó hitelintézetek számára. A fejlesztéseknél azonban azt is figyelembe kell venni, hogy csakis olyan jövőképet érdemes elképzelni, amelyben a fenntarthatóság mindhárom eleme – a társadalmi, a gazdasági és a környezeti szempontrendszer – azonos súllyal szerepel” – emelte ki Szabó István.

A Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódva 260 milliárd forint értékben kaptak eddig fejlesztési támogatást az állattartó telepek. A pályázati források pozitív hatását azonban gyengítette az építőipari anyagok áremelkedése, ezért a minisztérium közös megoldásokat keres az agrárium nehézségeire. Ezek a – részben a bankok által finanszírozott – beruházások ugyanis nélkülözhetetlenek a magyar agrárium versenyképességének növekedéséhez” – fogalmazott Dr. Nagy István agrárminiszter.

Az eseményen öt mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari vállalkozó vehette át az Agráriumért OTP Díjat. A hitelintézet idén másodszor adta át öt kategóriában az elismerést, amelyet azért alapított, hogy egy rangos és hiteles díjjal ráirányítsa a figyelmet a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozók értékteremtő munkájára és kiemelkedő szakmai teljesítményére, amely az ágazat minden szereplője számára példaként szolgálhat.

Az öt kategória díjazottjait a 2012-ben – Csányi Sándor, az OTP Bank enlök-vezérigazgatója által – alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium választotta ki a jelöltek közül.

Díjazottak az öt kategóriában:

Növénytermesztés - Bodnár Lajos, a Hajdú-Bihar megyében, mások mellett búzát, árpát, kukoricát, napraforgót, lucernát és repcét termesztő Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője

Állattenyésztés – Antal Gábor, a Hódmezővásárhelyen sertés-, és szarvasmarhatenyésztéssel, valamint takarmánygyártással is foglalkozó Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója

Élelmiszeripar – Bodó Ágoston, Ráckeresztúron tejtermelő tehenészetet működtető Prograg-Agrárcentrum Kft. ügyvezető igazgatója

Kertészet - Hivekovics Ákos és Hivekovics Zoltán, a Nagyrécsén bogyós gyümölcsöket termesztő Hivekovics Családi Gazdaság alapítói

Nemzetközi tevékenység – Varga Ákos, Magyarország egyik meghatározó gabonakereskedő cégének, az UBM Csoportnak az elnöke

agrotrend.hu / OTP Bank

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.