Agrárpénzek

Piac

A lízing kiemelt szerepet kap a mezőgazdaságban

A koronavírus-járvány ellenére az agrárgéplízing tartja magát, a teljes portfólió értéke 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az utóbbi években részben a lízingfinanszírozásnak, ezen belül a kedvezményes jegybanki hitelprogramoknak köszönhetően korszerűsödött a magyarországi agrárgéppark, ez pedig hosszabb távon segíti az ágazat és a teljes gazdaság fejlődését.

A koronavírus-járvány miatt a magyarországi jármű-, ezen belül személyautó-piacon csökkentek az eladások, így a lízingfinanszírozás iránti kereslet is visszafogottabbá vált, de azért akad kivétel – írja a Magyar Nemzet. A mezőgazdasági gépeknél a lízingcégek által finanszírozott összeg, igaz, szerény mértékben, de növekedett 0,7 százalékkal 45,5 milliárd forintra. Ez egyébként az utóbbi négy év legjobb második negyedéves eredménye – közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai alapján. Ennél jóval nagyobb mértékben, 11,4 százalékkal 192,1 milliárd forintra nőtt az agrárgépekhez köthető lízingportfólió, ami szintén rekordösszeget jelent 2016 óta a második negyedéves adatokat nézve.

Az elmúlt öt évben rendre nőtt az agrárgépeknél a lízingcégek által finanszírozott összeg. Az agrárkutatók szerint a mezőgazdaságban érdekelt cégek közül egyre többen váltanak az úgynevezett intenzív gazdálkodásra, termesztési technológiára, ehhez pedig a korábbinál nagyobb gépparkra van szükség. Ha pedig korszerű gépek állnak be a termesztésbe, akkor a beruházás gyorsan megtérülővé válhat.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az agrárgép-finanszírozás második negyedéves alakulásával kapcsolatban rámutatott: a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg és tőkekintlévőség emelkedett, ám a szerződések száma csekély mértékben, 5,8 százalékkal csökkent. A mérséklődés az új mezőgazdasági gépeket érintette, ezekre az egy évvel korábbinál 17 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek az érintett agrárcégek, miközben a használt mezőgazdasági gépekre kötött szerződések száma 24,8 százalékkal 594-re gyarapodott. Azaz a mostani negyedévben a használt gépek aránya összességében nőtt – összegezte a főtitkár.

Fotó: Napi.hu

A Magyar Lízingszövetség összeállításából kiderül az is, hogy az elmúlt években a lízingpiacon az agrárgép-finanszírozás komoly bővülésen ment keresztül a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan. 2016-ban 74 milliárd forint értékben finanszíroztak mezőgazdasági gépeket a magyar lízingcégek, és bár egy évvel később 72 milliárd forintra csökkent ez az összeg, 2018-ban már 82 milliárdnál, tavaly pedig 103 milliárd forintnál járt ez a szegmens.

A mezőgazdaságigép-finanszírozás lendületes növekedésében fontos szerepet játszottak a jegybank kedvezményes hitelprogramjai, 2019-ben például a finanszírozott összeg több mint négyötöde volt azokhoz köthető.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés