Agrárpénzek

Piac

A magyar gazdákat innovatív megoldások segítik

Kézzelfogható valósággá vált a hazai agráriumban a digitális világ, az új technológiák nyújtotta előnyöket már nemcsak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is előszeretettel alkalmazzák a gazdálkodók. Számos olyan fejlesztés van folyamatban, amelyek nemcsak a termelők munkáját teszik könnyebbé és növelik az elérhető profit nagyságát, hanem környezetvédelmi szempontból is előnyökkel járnak.

Megkerülhetetlenné vált az innováció a mezőgazdaságban, a digitalizáció nyújtotta új eszközök és alkalmazások széles tárháza áll a hazai termelők rendelkezésére. A fogadókészség mára jelentős méreteket öltött a gazdálkodók körében. Ezt mutatja az is, hogy a Vidékfejlesztési programban meghirdetett, digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatására hatalmas igény mutatkozott. A felhívásra az elmúlt időszakban összesen 2905 pályázatot nyújtottak be a termelők, mintegy 212 milliárd forint értékben – derült ki Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. A pályázaton a szántóföldi növénytermesztők és a kertészetek indulhattak, a célja pedig a termelők versenyképességének javítása, a nagyobb hozzáadott érték elérése az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák, valamint a precíziós termesztési módok használatával.

fotó: pixabay.com

A tárcavezető szerint a termelők előtt álló kihívások leküzdésében fontos szerep jut az új, innovatív technológiák alkalmazásának. – A fenntarthatósági problémák megoldásában a tudás és az innováció szerepe kulcsfontossággal bír – hívta fel a figyelmet Nagy István.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az Európai Innovációs Partnerség (EIP Agri) részeként – a Vidékfejlesztési programhoz kapcsolódóan – is számos innovációs projekt indult az elmúlt években. Mivel gazdálkodói szinten egyedül változást elérni és boldogulni szinte lehetetlen, ezért az EIP Agri kezdeményezésben partnerségek, úgynevezett operatív csoportok jöttek létre, amelyek a gazdálkodók problémáira keresik a választ. Ezekben a csoportokban a gazdálkodók mellett különböző szakmai háttérrel rendelkező szereplők vesznek részt, akiknek tudását igénybe véve keresik a gyakorlatban jól alkalmazható megoldásokat. Jelenleg több mint hetven projekt működik az operatív csoportok gondozásában, amelyeknek összesen 458 tagja van. A miniszter szerint ugyanakkor ennél jóval többekhez eljutnak az itt elért eredmények. – Az innovációk nem csak a tagok számára lesznek elérhetők, hiszen az operatív csoportok vállalták a tudásmegosztást, a fejlesztések terjesztését, hasznosítását pedig az Agrárminisztérium is támogatja – emelte ki a tárcavezető.

Példaként említett két projektet, amely az EIP Agri részeként működik. Az egyik a hazai kékfrankos szőlőfajta szőlészeti és borászati értékei­nek feltárását célozza. A szakemberek a jelenlegi kékfrankos szőlőkínálat mellett modern, korszerű, minőségi oltványok létrehozásán dolgoznak, amelyek hamarosan a termesztésbe is bekerülhetnek. Az innováció­nak és a digitális eszközök használatának ugyanakkor nem csak a növénytermesztésben van helye. 

A hazai állattenyésztési ágazatok előtt álló kihívásokra is az új technológiák alkalmazása adhatja meg a válaszokat. A sertéságazat jelenleg is számos problémával küzd, az afrikai sertéspestis okozta fenyegetettség mellett a magas takarmány-, energia- és bérköltségek, valamint az alacsony felvásárlási árak is komoly nehézséget jelentenek a termelőknek. 

Az egyik operatív csoportban egy olyan új képfeldolgozási technológiát integráló megoldást tesztelnek, amely segíthet a termelőknek a magasabb profit elérésében. A fejlesztett megoldás szoftveres képfelismerésen alapul, az így kapott adatokat egyéb napi szintű változókkal összekombinálva olyan speciális algoritmusokat hoznak létre, amellyel optimalizálható a sertések vágóhídra kerülésének időpontja és a takarmány mennyisége. Az új technológia ráadásul az élőmunka jelentős részét is kiváltja, valamint segítségével a környezet nitrogén- és foszforterhelése is jelentős mértékben csökkenthető.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook