Agrárpénzek

Piac

A tartozás adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül

2016. szeptember 15-éig beérkezőleg kellett befizetnie a kárenyhítési hozzájárulást annak a közel 74 ezer mezőgazdasági termelőnek, akik a kárenyhítési kockázatközösség tagjai 2016-ban. Azok sem mentesülnek a fizetési kötelezettség alól, akik azt önként nem teljesítik. Aki nem fizette be a hozzájárulást, az ebben a kárenyhítési évben nem kaphat kompenzációt.

Ebben az évben összesen 4,189 milliárd Ft befizetésével kell hozzájárulnia a kárenyhítési alaphoz a tagoknak, ez által az állami támogatásokkal és a korábbi évek forrás-maradványaival együtt nagyságrendileg 23,5 milliárd Ft képezheti a tárgyévi kiesések enyhítésére felhasználható forrást

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai alapján idén közel 60 ezer gazdálkodó tett eleget kötelezettségének határidőn belül, 3,54 milliárd Ft-tal hozzájárulva a kárenyhítési alaphoz. Ez az összeg megközelítőleg 85%-a a 2016. évi kötelező tagi hozzájárulásnak, ami kismértékű javulást mutat a 2015. évi 83% körüli mutatóhoz képest. Ez vélhetően köszönhető annak is, hogy az MVH kommunikációjában kiemelten kezelte ezt a témakört. Ennek megfelelően sajtóanyagokban, interjúkban és közvetlenül az ügyfeleknek szóló e-mailekben is felhívta a figyelmet a teendőkre és a befizetési határidőre.

Tudni kell, hogy azok sem mentesülnek a fizetési kötelezettség alól, akik azt önként nem teljesítik, hiszen a meg nem fizetett kárenyhítési hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amit az MVH bármely esedékes kifizetésből kompenzáció útján köteles visszatartani, vagy ha ez nem hajtható végre, akkor az adóhatóság köteles beszedni. Ugyanakkor a határidőben nem teljesítő gazdáknak azzal a szomorú következménnyel kell számolniuk, hogy az adott kárenyhítési év vonatkozásában a szabályozás alapján nem részesülhetnek kompenzációban.

agrotrend.hu / MVH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés