Agrárpénzek

Piac

Állattenyésztés és kertészet támogatása a második fordulóban

Az Agrár Környezetgazdálkodási pályázatra több mint háromszoros volt a túljelentkezés. Ebből egy újabb, második fordulót is meghirdetnek majd az ősz folyamán, amelyen 40 milliárd forintos kerettel az állattenyésztést és a kertészetet támogatják majd.

A 40 milliárd forintból 15 milliárd forintot a kertészeti ágazat, azon belül is a csonthéjas és a szőlőültetvényekre lehet pályázni. Az állattartó pályázat esetében pedig a horizontális szántóterületekre 25 milliárd forintos pályázatot terveznek biztosítani – mondta Kis Miklós Zsolt. Az államtitkár azt is elmondta, hogy az előző körhöz képest most nagy valószínűséggel azokat az igénylőket részesítik előnyben, akik jelentős állatállománnyal rendelkeznek.

A rengeteg benyújtott pályázat azt igazolja, hogy a termelők készek korszerűsíteni gazdaságaikat, ha van rá lehetőség.

A vidékfejlesztési támogatásokra a különböző ágazatokban összesen háromszor annyi igényelés érkezett a gazdáktól, mint amekkora a pályázat keretösszege. A szarvasmarha, a baromfi és a sertés ágazatra egyaránt 20 milliárd forintos külön pályázati forrásokat hirdettek meg. A sertés esetében háromszoros volt a túljelentkezés, a baromfi esetében a 20 milliárdra 72 milliárd forintnyi pályázat érkezett be, a szarvasmarha pályázatokra pedig négyszeres volt a túligénylés.

Az eddigi támogatások jelentős mértékben segítették a baromfitartókat, de a Baromfi Termék Tanács szerint nekik is további forrásokra lenne szükségük az ágazat teljes korszerűsítéséhez. Ráadásul a többi állattartó ágazattal szemben náluk az is nehézséget jelent, hogy a szektorban több hasznosítási típus – csirke, pulyka, vízi szárnyas, étkezési tojástermelés – van, ezért a támogatási keretösszeg több helyre oszlik szét. Ez megosztotta az ágazatra szánt forrásokat. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke úgy véli, a jelentkezések függvényében mindezt át kell értékelni, és többletforrást biztosítani, amennyiben a termelők hasznos célra tudják fordítani a forrásokat.

A Miniszterelnökség folyamatosan egyeztet az állattartók, illetve a többi ágazat képviselőivel is a pályázatok feltételeiről és keretösszegeiről, hogy a támogatások valóban az agrárium fejlesztését szolgálják.

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Államtitkárság több új pályázati lehetőséget is meghirdet az elkövetkező időszakban. Az év második felében a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációjával kapcsolatos pályázatra lehet majd jelentkezni, ősszel pedig a termelői csoportok, termelői szervezetek indulásának támogatására kiírt felhívás is meg fog jelenni.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés