Agrárpénzek

Piac

Csak a növényeket féltik a gazdák? Állatot alig biztosítanak

Tavaly ugyan több szerződést kötöttek a gazdák, mint 2016-ban, de az állat-, erdő-, a vagyon- és felelősségbiztosítások száma még mindig nagyon alacsony.

Magyarországon a gazdálkodók 13,3 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók és biztosító egyesületek részére 2017-ben, amiből 10,02 milliárd forint után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).

fotó: MTI

A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer 2017-ben már hatodik éve működik, amelynek keretében

a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják – túligénylés esetén visszaosztásra kerül sor. 

2016-ban visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint az állami és önkormányzati szereplők is, így a díjtámogatott szerződések állománydíja tovább növekedett, a tavalyi 7,86 milliárdról 10,02 milliárd forintra 2017-ben.

Az agrárbiztosítások piacának alakulásában, fejlődésében jelentős szerepet játszik az igényelhető állami támogatás, mivel a termelők egyre inkább a díjtámogatott konstrukciót választják. A növénybiztosítási ágazat hegemóniája továbbra is fennáll, hiszen 2016-ban az összes mezőgazdaságidíj-bevételek 86,0 százalékát, míg 2017-ben a 87,0 százalékát adta. Az állatbiztosítási ágazat részesedése 2017-ben az összes díjbevételből 3,9 százalék, a vagyon- és felelősségbiztosításoké 9,0 százalék volt, míg az erdőbiztosításoké 2016-hoz képest változatlan maradt.

A mezőgazdasági díjbevételek összesen 15 295 millió forintot, míg a kárfizetések 10 697,5 millió forintot tettek ki 2017-ben.

A növénybiztosításoknál a díjfizetés 13 301 millió forint (+17,3 százalék 2016-hoz képest), a kárfizetés 9 669 millió forint (+37,4 százalék 2016-hoz képest) volt. Az állatbiztosítási ágazat 2017. évi díjbevétele 603,8 millió forintot, a kárfizetése 237,8 millió forintot (csökkentek az előző évhez képest) ért el, a vagyon-és felelősségbiztosítások díjelőírása 1382,1 millió forint, a kárfizetése 701,9 millió forint volt. A mezőgazdasági biztosítások átlagos kárhányada 2017-ben 69,4 százalék volt, a növénybiztosításoké 72,7 százalékot, az állatbiztosításé 39, illetve a vagyon- és felelősségbiztosítás kárhányada 50,8 százalékot tett ki.

A szerződések száma 2017-ben minden típusnál erős növekedést mutat, tehát egyre több gazda élt a lehetőséggel és vette igénybe ezt a biztosítási formát. Közel kétszeresére nőtt a kiegészítő szerződések száma, több mint 50 százalékkal emelkedett az „A” típusú szerződésszám 2017-ben.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés