Agrárpénzek

Piac

Csak az számít, hogy határidőre a számlákra kerüljön a pénz

Átalakulás ide vagy oda, az uniós agrárkifizetések jövőre zavartalanul folytatódhatnak.

A szerkezeti átalakítását és jogutódlással történő megszünését követően, azaz 2017. január elsejével a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) feladatait a kormányhivatalok, a Magyar Államkincstár, a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség veszi át. Az MVH eddig az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működött.

– Nincsenek veszélyben az uniós kifizetések, jövő év első napján a megválasztott intézményrendszer rendelkezni fog a feltételes akkreditációval  – mondta Viski József, az MVH novemberben kinevezett elnöke az Agrárszektor Konferencia 2016-on. Az Európai Bizottságnak a mostani tervek ellen nincs kifogása, a végleges akkreditációt azonban csak a véglegesített intézményrendszer kaphatja meg, amelynek határideje 2017. október 15. – tette hozzá az elnök.

Viski József: A változásból a gazdálkodók nem sokat fognak észrevenni – fotó: Agrotrend.hu

– A gazdálkodókat nem érdekli, hogy milyen kifizető ügynökségek működnek – mondta Dr. Máhr András. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese szerint az számít, hogy határidőre, megfelelő módon, lehetőleg őket segítve érkezzenek meg az uniós és nemzeti források.

Ez utóbbit erősítette meg Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke is, aki a konferencián elmondta: a termelők korrekt kiszolgálást és olyan támogatást várnak, amelyek döntéshozatalukat és működésüket egyaránt erősítik.

Az elmúlt időszakban hat – Bács-Kiskun, Csongrád, Vas, Zala, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom – megyében történt kirendeltségvezető-váltás. A január elsejével a megyei kormányhivatalokhoz kerülő megyei kirendeltségek és ügyfélszolgálatok azonban ugyanott és az eddig megszokott módon lesznek elérhetőek, az ellenőrzéseket is ugyanazok a személyek fogják végezni. 

Alapos előkészítő munka előzte meg a november végén zárult, 205 milliárd forintos előlegkifizetést. Az Európai Bizottság idén is megadta a lehetőséget a tagállamoknak, hogy az új pénzügyi év kezdetével október közepétől magasabb előleget fizessenek a közvetlen és vidékfejlesztési támogatásokból. Ennek eredményeképpen idén akár 70 százalékos előlegre tehettek szert a gazdálkodók. December 1-jétől már a részkifizetés zajlik, amely 2017. június 30-ig tart. 

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook