Agrárpénzek

Piac

Csak korlátozottan pályázhatnak az állami tulajdonú társaságok

Csak kifejezett kormányzati jóváhagyással pályázhatnak a többségi állami tulajdonú szervezetek a Vidékfejlesztési Program támogatásaira. A változás több pályázati felhívást is érint.

Az egységes kérelem benyújtási időszakához kapcsolódóan az agrárkamara felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Program pályázataira vonatkozó változásra.

A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosítása alapján 2017. március 23-án az EMVA Irányító Hatóság közleményben hirdette meg a változással érintett Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásait.

A módosítás értelmében a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv

csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a kormány előzetesen hozzájárult,

és az erről szóló dokumentumot (pl. kormányhatározat) csatolta.

Az állami tulajdonú területek bérlőit, amennyiben a fenti kritérium nem vonatkozik rájuk, a változás nem érinti.

A módosítást az alábbi pályázati felhívásokban vezették át:

  • VP3-14.1.1.-16 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
  • VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása
  • VP4-4.4.2.1-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: létesítmények kialakítása, fejlesztése
  • VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése
  • VP2-4.1.1.2-16 Baromfitartó telepek korszerűsítése
  • VP2-4.1.1.4-16 Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése
  • VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése
  • VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
  • VP2-4.1.2-16 Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése
  • VP3-17.1.1-16 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás
  • VP4-4.4.1-16. Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások
  • VP4-12.1.1-16. Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • VP4-10.2.2.-15 Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése
  • VP6-6.2.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása
  • VP6-6.4.1–16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása
  • VP5-4.1.3.4-16 Kertészet korszerűsítése – gombaházak – hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak – hűtőházak korszerűsítése
  • VP2-4.1.3.3-16 Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény-termesztés fejlesztése
  • VP4-10.2.1.-15 A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése
  • VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása
  • VP2-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése
  • VP3-4.2.1-15 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban
  • VP4-12.2.1-16. Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • VP5- 8.5.1.-16 Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások
  • VP-7.2.1-7.4.1.1-16 A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
  • VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
  • VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése – üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
  • VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése
  • VP-4-10.1.1.2.-16. Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • VP-4-10.1.1.-15 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • VP-4-11.1.-11.2.-15 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása
  • VP4-13.2.1.-16 Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken
  • VP3-5.1.1.2-17 Jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás
  • VP3-5.1.1.1-16 Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása
  • VP4-15.2.1.1-16 Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése
  • VP5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése
  • VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése

 

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés