Agrárpénzek

Piac

Elutasítja a tagállamok többsége a Közös Agrárpolitikára fordítható források tervezett csökkenését

Az Európai Bizottság 16,4 százalékkal csökkentené a Magyarországnak nyújtandó területalapú támogatások összegét a 2021-2027 közötti időszakban a jelenlegi programozási időszakhoz képest. A vidékfejlesztés tekintetében 26,6 százalékkal kevesebb uniós forrás jutna hazánknak.

Elfogadhatatlan a támogatások ilyen mértékű csökkentése, miközben a javasolt szabályozás lényegesen nagyobb terhet róna a termelőkre, ráadásul mindezt egy, a jelenleginél jóval összetettebb szabályrendszer szerint – hangsúlyozta Nagy István agárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2018. június 18-i ülése után az agrártárca közleménye szerint.

A luxemburgi ülésen vitatták meg először hivatalosan az uniós agrárminiszterek a KAP 2020 utáni szabályozására vonatkozó, június 1-jén megjelent jogszabályi javaslatokat. Jelentős változás a jelenlegi programozási időszakhoz képest, hogy az ún. KAP stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatásokra és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat egy közös rendeletben szabályozzák. 

A tárcavezető szerint a stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával és fölöslegesen bonyolítja a rendszert.

Az elmúlt években a magyar kormány hatalmas erőfeszítéseket tett az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására, ezért a tárgyalások során ellenezni fogunk minden olyan javaslatot, amely a rendszer további komplikálásához vezet

– mutatott rá az agrárminiszter.

Magyarország számára kiemelten fontos a termeléshez kötött támogatások megtartása, amely elsősorban a tejelő és húshasznú szarvasmarhát tartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat segíti. Az Európai Bizottság ezeket a támogatásokat is csökkentené. Magyarország a V4-ekkel és a többi érintett tagállammal együttműködésben mindent megtesz majd ezen támogatások szintjének megőrzéséért – mondta Nagy István.

A hétfői miniszteri vitával megkezdődött az a másfél-két évig tartó tárgyalási folyamat, amely során a tagállamok kialakítják a 2020 utáni KAP jogszabályi kereteit. Magyarország aktívan részt fog venni a következő időszak nehéznek ígérkező brüsszeli tárgyalásain.

Szövetségeseinkkel közösen mindent meg fogunk tenni azért, hogy a 2020 utáni KAP továbbra is a magyar gazdák érdekeit szolgálja

– hangsúlyozta a magyar agártárca vezetője.

A tanácsülésen miniszterként először részt vevő Nagy István kétoldalú egyeztetést folytatott Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztossal, valamint német, francia, ír és szlovén minisztertársaival.

agrotrend.hu / AM 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés