Agrárpénzek

Piac

Emelkednek a termelői árak a szélsőséges időjárás miatt

Bár a termésátlagok szempontjából nincs különösebb okuk a bizakodásra a búzatermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak, az árak alakulása egyelőre nekik kedvez. A világpiacon a rövid ideig tartó áresést drágulás követte, ahogyan a hazai felvásárlási árak is emelkedtek az elmúlt hetekben.

A korábbiaknál is komolyabb kihívás elé állította ebben az évben az időjárás a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat. A legnagyobb gondot legutóbb a keleti országrészből jelentették a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei szerint a július eleje óta lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt mintegy tízezer hektáron van belvíz, további 20-30 ezer hektár pedig olyannyira átnedvesedett, hogy nem tudnak a munkagépekkel rámenni. A kényszerű leállások miatt a megszokotthoz képest később érhet véget a betakarítás, van olyan megye, ahol augusztus elejére tolódik az őszi vetésű növények betakarítása. A sok eső mellett a viharok is jelentős károkat okoztak, a szél több helyen lefektette a gabonát. Emiatt – a távirati iroda szerint – már számos kárbejelentés érkezett a kárenyhítési rendszerbe és a biztosítókhoz is – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixabay.com

A szélsőséges időjárás az egész évet végigkíséri. Tavaly még az őszi vetés hetven százaléka kifejezetten ígéretes volt, az enyhe tél és a száraz tavasz sokat ártott a növényeknek, most átlag alatti termést várnak. A mintegy tíz hétig tartó aszályt legjobban az őszi káposztarepce sínylette meg, a várható terméseredményeken pedig már a május végén érkezett csapadék sem segített. Az aratási koordinációs bizottság legutóbbi ülésén elhangzottak szerint a terméshozamok a korábbi évek átlagánál 6-15 százalékkal lehetnek alacsonyabbak.

A nyári betakarítású szántóföldi növényekből az előzetes becslések szerint mintegy hétmillió tonna kerülhet a magtárakba. Legutóbb Jász-Nagykun, valamint Tolna megyéből érkeztek hírek, eszerint a legjobb esetben is csak közepes lesz az idei termés. Tolnában az előző évekhez képest tíz százalékkal kevesebb őszi búza teremhet.

Az 5,9 tonnás hektáronkénti termésátlag ugyan egy kissé meghaladja az előzetes becsléseket, de elmarad az előző évi szinttől. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ennél is szerényebb terméseredményekről érkeztek jelentések. Az eddig betakarított mennyiség alapján egy hektárról mindössze 4,78 tonnát sikerült learatniuk a gazdáknak.

fotó: pixabay.com

A felvásárlási árak alakulása ugyanakkor a gazdálkodóknak kedvez. A világpiacon a rövid ideig tartó áresést ismét drágulás követte, eközben pedig itthon is egyre nagyobb összegeket kínálnak a gabonáért. A Tallage francia piacelemző vállalat júliusi jelentése szerint a nyár eleji esőzések hatására a jobb hozamok reményében június közepén csökkent a búza világpiaci ára az Európai Unió­ban és a Fekete-tenger térségében.

Ez a trend azonban gyorsan megfordult, mivel a csapadék – különösen Európa nyugati és Oroszország déli részén – nem javított érdemben a termésvárakozásokon. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutatóintézetének jelentése szerint az orosz malmi búza tonnája az elmúlt hetekben hét dollárral drágult, míg a franciaországi termény ára négy dollárral nőtt, így kétszáz dollár, vagyis hatvanezer forint körül jegyzik. Ennél is jelentősebb volt a drágulás itthon.

A júniusi árakhoz képest a malmi búza ára kilenc százalékkal volt magasabb július közepén, megközelítve az 57 000 forintot. A takarmánybúza 51 500 forintos tonnánkénti áron forgott ugyanekkor. A szakemberek szerint a termelőknek kifizetett tényleges árat a minőség is nagyban befolyásolja. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt terjedő gombabetegségek a minőségre is negatívan hatnak.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook