Agrárpénzek

Piac

Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak augusztusban

Az idei év első 8 hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7%-kal nőttek.

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0%-kal – november óta a legnagyobb mértékben – nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 1,2%-os emelkedés után. A növényi termékek ára 11,2%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,1%-kal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A gabonafélék ára 13,9%-kal emelkedett – fotó: Pixabay

A búza felvásárlási ára 14,9%-kal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7%-kal emelkedett.

A gyümölcsök ára 0,8%-kal mérséklődött.

Ebből az alma és a szilva ára 20,1, illetve 33,6%-kal visszaesett, az őszibaracké ugyanakkor 51,1%-kal nőtt. A burgonya éves drágulása az előző havi 45,0%-osról 40,9%-osra fékeződött.

A zöldségfélék ára 21,5%-kal lett magasabb a júliusban még 11,6%-os emelkedés után.

A paradicsom ára 22,5%-kal lett magasabb, annak ellenére, hogy 36%-kal többet vásároltak fel belőle, mint tavaly augusztusban. Az uborka 35,4%-kal drágult. A fejes káposzta 51,4, a saláta 37,7%-kal került többe, a sárgarépa ára viszont 116,0%-kal megugrott, miután júliusban is 66,8%-kal volt drágább az egy évvel korábbinál.

A borsó és a zöldbab ára az átlagnál kevésbé, 4,4, illetve 19,0%-kal emelkedett.

Az élő állatok ára – a vágósertés árának 9,7%-os visszaesése következtében – 3,6%-kal csökkent. A vágómarha és a baromfi felvásárlási ára alig 0,3%-kal volt magasabb a tavaly augusztusinál, a vágójuh 7,0%-kal drágult.

A tej felvásárlási ára 1,1%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, a tojás ára 1,9%-kal emelkedett, az egyéb állati termékek felvásárlási ára viszont 17,9%-kal nőtt.

Az idei év első 8 hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7%-kal nőttek, a növényi termékek ára 3,9%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9%-kal csökkent.

Január-augusztusban a zöldségfélék ára 7,9%-kal magasabb, a gyümölcsöké 8,7%-kal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12%-kal visszaesett. A tej 2,0, a tojás 10%-kal drágult.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés