Agrárpénzek

Piac

Erre mindenképp figyeljen, ha vízgazdálkodási pályázatot ad be!

Félreértések a vízgazdálkodási pályázatnál.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete 2017. július 27-én értekezletet tartott Jakab István MAGOSZ-elnök és az érintett terület szakmai képviselőinek részvételével, a megyei gazdálkodókat érintő vízügyi-vízjogi eljárásrendi problémák áttekintése céljából.

Kovács Lajos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetője felhívta a figyelmet a VP2-4.1.4-16 „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című felhívás keretében megjelent pályázatra benyújtott kérelmekkel kapcsolatos problémára. Mint mondta, a projekttevékenységek besorolása nem a pályázati felhívás 3.1.1. „Önállóan támogatható tevékenységek” fejezetében leírtaknak megfelelően történik a pályázók részéről.

Ha a projekt fejlesztéssel érintett területén vízjogi üzemeltetési engedéllyel öntözési tevékenységet már korábban is végeztek, akkor az új öntözőberendezések telepítését is a felhívás 3.1.1. fejezetének IV. pontjába (,,Meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója”) kell besorolni.

Kovács szerint az ügyfelek ennek ellenére gyakran a meglévő öntözőtelepekre beszerezni kívánt új öntözőberendezéseiket a felhívás 3.1.1. fejezetének V. pontjába („Új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása”) alá sorolják be.

A tényállás tisztázását követően a nem megfelelő tevékenység-besorolásokat hivatalból átsorolják (V. helyett IV-es tevékenységhez). Azon ügyfeleknél, akiknek a projekttevékenységét átsorolják és az előzetes helyszíni szemlén megállapítják, hogy a beruházást megkezdték, a pályázati kérelmük érintett részét – a felhívás 3.5.1. pontja alapján – elutasítják.

Felhívjuk ezúton is a pályázók figyelmét arra, hogy a fent említett problémák elkerülése érdekében a felhívásban szereplő szempontok figyelembevételével válasszák ki a megfelelő célterületet.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés