Agrárpénzek

Piac

Ettől felmegy a cukrunk!

A globális energiaválság nyomást gyakorol a cukorpiacra, mivel a világ vezető exportőrei több nádat alakítanak át etanollá, így a cukorpiaci kínálat alacsony marad. Ezáltal pedig a cukor is beáll azon termékek hosszú sorába, amelyek drágítják a karácsonyi ünnepi menüt. Mivel erősen függünk az importtól, a cukor fogyasztói ára szorosan összefügg a világpiaci folyamatokkal. Eheti agrárpiaci körutazásunk a cukorárak jövőjét járja körül.

Ahogy fogynak a cukorrépa termelők az európai cukorgyárak alól, úgy válik egyre kritikusabbá a piac ellátásának, versenyképességének kérdése. Az erősen globalizált cukorszektort súlyosan érinti a covid járvány. Eközben itthon egyre több és drágább cukrot fogyasztunk. Hogy is van ez az egészséges életmód dolog? Érdekességek, tanulságok és előrejelzések.

A visszapattanás 2. éve

2021 októberében négyéves csúcsra emelkedett a világpiaci cukorár, és azóta is ezt a csúcsot ostromolja. 2020-ban mind a cukorpiacon, mind az etanolpiacon súlyos gondokat okozott a világjárvány, és ebben az évben csak tovább fokozódott. Brazília a világ legnagyobb cukortermelője, de egyben az etanolpiacon is meghatározó (második az USA mögött). Cukornád termelését aszerint osztja a két vonal között, hogy melyik gazdaságosabb. Nincs ez másképpen Indiában sem, ahol komoly támogatásokkal motiválva alakítottak ki egy a WTO-nál sokak által támadott cukorrezsimet. Most, amikor a brazil cukorkészletek alacsonyak, az aszály és a fagyok miatt kisebb lesz a termés, és a tengeri szállítás költsége is elszállt, egészen jövő tavaszig India kínálata tud csak gátat szabni az árak emelkedésének. Az emelkedő árak miatt minden felhasználó feléli készleteit, ami szintén a folytatódó áremelkedéseket vetíti előre. India pedig nem rest kihasználni a növekvő kereslet és csökkenő kínálat nyújtotta lehetőséget. Ami a középtávú kilátásokat illati, India 2025-re 20 százalékra tervezi emelni az üzemanyagok etanol-arányát. Ez a cukorkínálat tartós csökkenését vetíti előre.

Az első tanulság máris levonható: tőlünk teljesen független folyamatok határozzák meg nálunk a szektor árait. Egyet tehetünk: tájékozottak vagyunk és kihasználjuk a trendeket. Ezért kell például ilyen cikkeket olvasni.

Brazília 2019/20-ban 29,61 millió tonna cukrot termelt. Érdemes megjegyezni azt is, hogy míg India főként alacsony minőségű fehércukrot, addig Brazília elsősorban nyerscukrot exportál, és a „VHP nyerscukor” nevű brazil termék a legnépszerűbb nyerscukor a világon. (A VHP a nagyon magas polarizáció rövidítése, és specifikációi jellemzően a 99 és 99,49 közötti polarizációra vonatkoznak. A VHP cukor magas szacharóz tartalommal rendelkezik, világosbarna cukorkristályait pedig egyszerűbb fehér cukorrá finomítani, mint a többi nyerscukrot.)

Ami számunkra a legfontosabb, a világpiaci cukorárak mintegy két éve emelkednek. A magas cukorár kedvező a hazai termelőknek, hiszen a répaár – az elszámoló rendszer miatt – szorosan függ attól. Az ábrán az is látható, hogy 2019 őszén 12 éves mélypontot fogott a piac, és az is, hogy az EU cukorkvóta 2017 őszi megszűnése is tolt egy erőset lefelé az áron. Ez azért döntő számunkra, mert önellátás szintjén igen haloványan állunk, hatalmas az import aránya (lásd lentebb!). A világpiaci áremelkedés hátterében az egy éve indult felvásárlási láz ugyanúgy benne van, mint a 2019/20-as termelés több mint 12 millió tonnával való elmaradása a felhasználástól.

A Londoni Tőzsde fehércukor árai az elmúlt öt évben USD/t

forrás ft.com

Ez erősen rátett arra a csökkenő trendre, ami a készleteket jellemezte az elmúlt három szezonban. Így a 2020/21-es termelés növekedése ellenére folytatódik a készletszűkülés. Olyannyira, hogy a 2020/21-es szezonban 1,5 millió tonnás, a következőben pedig már közel 4 millió tonnás a deficit.

A világ cukormérlege, millió tonna

forrás: ISO

A világ cukortermelésének körülbelül 80 százalékát trópusi és szubtrópusi éghajlaton, cukornádból állítják elő. A fennmaradó 20 százalék cukorrépából származik, amelyeket főleg az északi félteke mérsékelt égövében termesztenek. A világon összesen több mint 120 ország termel cukrot. Az évente 170-180 millió tonna között változó termelés harmada fordul meg a világpiacon.

Nád– és répatermelő régiók térképe

Az EU cukorszektora

A cukor egy tipikusan a feldolgozók által integrált szektor. Jól is ment ez hosszú évtizedeken keresztül, amíg a globalizáció be nem tette a lábát. Európában már hosszú ideje 5 csoport kezében van a cukoripar és vele együtt a szektor.

Az EU a világ legnagyobb cukorrépa-termelője. A répa azonban csak a világ teljes cukortermelésének mintegy 20 százalékát adja. Ennek nagy része Európa északi felében található, ahol az éghajlat megfelelőbb. A répatermelés mellett az EU importált nyerscukrot is finomít. 2017 októberéig az EU termelési kvótája 13,5 millió volt. A kvóta megszüntetése után a termelés meghaladta a 21 millió tonnát, ami a fehér cukor exportjának drámai, 252 százalékos növekedéséhez vezetett 2017/18-ban. A répatermelők motivációi azonban azóta folyamatosan csökkennek, ami a vetésterületen jól érzékelhető. A csávázószerek tiltása és a betegségek is erre hatnak.

forrás DG Agri

A 2020/21-es szezonban a termelés a tavalyi időjárási anomáliák miatt is visszaesett. A mérleg másik fontos adata a készletek súlyos mélypontja. A termelők kedve tartósan romlik. Ebből az következik, hogy a nyerscukor importja fogja pótolni őket. Lehet, hogy ez így gazdaságosabb a gyáraknak? Ne feledjük, nekik ott is vannak érdekeltségeik.

Az EU cukormérlege, ezer tonna

forrás: DG Agri

Nálunk sem könnyű alapanyaghoz jutni

Valamivel több, mint két évtizede még két tucat cukorgyárunk volt, ma már csak egy van az országban. Ha folyamatában nézzük, a répaterület és a termés töredékére zuhant, de a hozamok több mint másfélszeresükre nőttek az elmúlt évtizedekben. Ez az EU cukorrépa termelő tagállamainak mezőnyének hátsó harmadára elég.

forrás: KSH

Mivel az önellátásunk alig egyharmados, a negatív külkereskedelmi egyenleg nem meglepő, és az utóbbi két évben illetve idén újra emelkedik.

Hát erősen negatív! ezer tonna

forrás: KSH

Nagyon fontos jellemzője a piaci helyzetnek, hogy nehéz statisztikailag követhető cukorrépa felvásárlási árat találni. Az ár kalkulációja ugyanis bonyolult lett az utóbbi években, hogy azt egy egyszerű országos átlaggal kifejezni nehézkes. A helyzetet az is színezi, hogy több horvát gyár is szívesen, és a hazainál jobb áron veszi a cukorrépát.

A cukorpiac bővül

2012-es mélypontja óta közel 10 százalékkal növekedett a belföldi cukorpiac. Ismét évi 32 kilogramm felett van az egy főre jutó fogyasztás. Ha pedig ennek a jövedelmek emelkedésével való szoros összefüggését tekintjük, arra számíthatunk, hogy e növekedés még nem ért véget. A cukorfogyasztással kapcsolatos egészségügyi kockázatok miatt csak remélni tudjuk, hogy a magasabb jövedelmek az életmód változására is hatással vannak, ami pedig egy jobb szemlélet, egészségesebb életmód felé vezet.

forrás: KSH

A cukor fogyasztói ára a világpiacival párhuzamosan emelkedik. Az erős importfüggőségünk miatt hosszú ideig a feleslegek levezetésének piaca voltunk. Ma már nem számítunk olcsó cukorpiacnak. Fogyasztói áraink az EU átlagának szintjén vannak.

forrás: KSH

Erste Agrár előrejelzések

  • A világpiaci cukorár jelenlegi emelkedése a tavalyi felhalmozás, pánikvásárlások és a készletek szűkössége miatt alakult ki. Ugyanakkor, a pandémia a világ cukorpiacán is felgyorsította a folyamatokat, nevezetesen a kereslet csökkenését. A fejlett piacokon ez nem újdonság, de már a fejlődőkön is lassul a növekedés. Ráadásul egyre több ország vet ki cukoradót. A gyártók pedig egyre több cukorhelyettesítőket használnak, cukormentes termékeket gyártanak, de mindenképen csökkentik a cukortartalmat.

  • Az európai cukorrépa termelők száma tartósan csökken. Ez a lefelé tartó spirál egyre több gyárat fog magával rántani.

  • A cukor világpiacán az emelkedések jövőre is folytatódni fognak.

  • A hazai cukor fogyasztói árak emelkedése ezzel párhuzamosan szintén tartós folyamat. Tavasszal tett előrejelzésünk megvalósult, elértük a 260 forintos kilónkénti fogyasztói árat, és nincs megállás.

  • Még ha a jövedelmezőségi válságot nem is tudják megoldani, ne feledkezzünk el megemlékezni arról, hogy a cukorrépa termelés támogatásai továbbra is jelentősek. A mezőgazdasági termelőknek a 2021. évben is lehetősége nyílt az egységes területalapú támogatás mellett termeléshez kötött cukorrépa támogatás igénylésére. Ehhez szállítási vagy termeltetési szerződéssel kell rendelkezniük, amit csatolni kell a kérelemhez.

  • Nem szóltam az izocukor piacáról, pedig annak termelésében nagyhatalomnak számítunk. Ez a piac legalább három éve szenved már a zéró italok terjedésétől és magas cukorpiaci kínálattól, ugyanakkor a bioetanol kötelező bekeverési aránya és az orvosi alkohol iránti fokozott kereslet kedvező a gyártók számára.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés