2021.10.20., szerda , Vendel

Agrárpénzek

2020. december 29. kedd • 19:04

Év végi merengés

A gazdálkodó minden korban az emberiség támasza, gyökere, értékeinek továbbvivője volt. A társadalom alapja. Most sincs ez másként. Vidéken élnek legtovább a hagyományok, az emlékezet. S kire számíthatott a társadalom, ha vészkor köszöntött rá? A parasztságra. Aki élelmet adott, fegyvert fogott, bújtatott és lelki támasz nyújtott. Most is nehéz időket élünk, és most is önök, gazdálkodók állnak helyt legjobban.

Ez az alap egy ilyen rendkívüli évben is bizonyította szilárdságát. Ezt számokkal is alá tudom támasztani. A mezőgazdasági kibocsátás járványok, aszály és árhullámok közepette is jelentősen - több mint 4 százalékkal - nőtt. Ahogy a beruházások és gépvásárlások sem lankadtak. A belföldi élelmiszerellátás zavartalan, az export az első háromnegyed évben 2,5 százalékkal, a külkereskedelmi aktívum 54,7 millió euróval, az egyenleg 2,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál (NAIK AKI).

2020-ban felfordult a világ. Az ember harácsoló, kizsákmányoló életmódja miatt szenvedő Terra üzenetet küldött nekünk. Meg kényszerültünk állni, és újraértékelni utunkat. A nyájimmunitás, amit a vírus kapcsán annyit emlegetünk, a felismerések szintjén nagyon távol van. Az utóbbi években a kényelem és a szórakozás lett a legfontosabb. Ezekért az ember könnyedén odaadja akár szabadságát is, feláldozza a természetet, a bolygót. Természetes önfenntartási ösztönök válnak működésképtelenné. A föld, a természet közelében élők azonban még fel tudják nyitni a szemeket, hiszen biztosabban állnak a lábukon. Dolgunk tehát nem csak az élelemmel való ellátás, hanem példamutatás a környezet védelme, szeretete terén. Ez nem az, amit a támogatások jelenlegi és jövőbeni feltételeinek való megfelelés érdekében teszünk.

Állj! Ilyen egyszerű az üzenet. Állj meg ember és gondolkodj, ha tényleg elhiszed végre, hogy a Földet gyermekeinktől kaptuk kölcsön, akkor nincs jogunk tovább így gazdálkodni vele. Vegyük észre a lehetséges jutalom morzsáit! Esténként a városra is békés csend borul. A levegő tisztul, a hegy tetejéről ismét messzire ellátni. Az időjárás megint az évszaknak megfelelőre kezd hasonlítani, és bár Szent Estére sem kapunk havat, az ősz ismét ősz volt. Vegyük észre, mennyivel több időt töltöttünk idén családunkkal, s ha ezt jól kihasználtuk, akkor sokkal közelebb is kerültünk egymáshoz. Az emberi élet alapegysége ugyanis nem az egyén, hanem a család. Akkor fordultak rosszra a dolgok, amikor ezt elfelejtettük. A Betlehemi Csillag vajon nem éppen ezt üzente 2020-ban, amikor ismét megjelent?

fotó: pixabay.com

Az üzenetnek van másik olvasata is. Segélykiáltás. A Föld beteg. Kórságát mi okoztuk. De mi vagyunk azok is, akik meg tudjuk gyógyítani. Az eszközeink meg vannak hozzá. Ne higgyünk azoknak a képzelgőknek, akik más planétán képzelik el a jövőt, és eldobnák a Földet, mint egy elhasznált, kiürült edényt! Ki kötődik hozzá leginkább, ki ragaszkodik legjobban a földhöz, ha nem a gazda? Ki ápolja, gondozza felkészültsége, szemlélete arányában? Ugye, van min merengeni a fűtött szobában!

Soha ne feledjük 2020 üzenetét! A vidéki közösségek a bezártság hónapjaiban még inkább egymásra támaszkodtak. Egymás termékeit fogyasztották. Modern kifejezéssel élve rövidítettek az ellátási láncon. Ennek azonban csak úgy van valódi értéke, ha tartós értékesítési csatornává válik. Fellángolásokra nem lehet üzleti, megélhetési modellt építeni. Ne arra építsünk, hogy vevőink megértik, milyen jó, ha hazait veszünk, hogy megvédjük a munkahelyeket, kevesebbet szállítjuk az élelmiszert! Hozzáadott értéket kell kapniuk. Ez lehet a személyesség, megbízhatóság, tisztelet, de legjobb, ha kimagasló minőség és szolgáltatás elegye.

Azzal kívánok Áldott Ünnepeket minden olvasómnak, hogy nehéz éven vagyunk túl, de helytálltunk. Ez azonban ne elégedettséggel, hanem a várakozás örömével töltsön fel bennünket! Készüljünk a jövő év kihívásaira is közösen! Mi, az Erste agrárszakértői, elemzéseinkkel, előrejelzéseinkkel, ha kell személyes tanácsainkkal 2021-ben is Önök mellett állunk. Ha olvasni szeretné ezeket, látogasson el minden hónapban internetes oldalunkra! Az immár negyedik évfolyamába lépő Erste Agrár Szemlét itt találják: https://www.erstebank.hu/hu/ebh-business/kisvallalkozasok-mikro/erste-agro/elemzesek-sajto-megjelenesek

 

Mindenkire emelem poharam, aki az élelmiszer értékláncban dolgozta végig ezt az évet! Azt kívánom, hogy 2021-ben még sikeresebben, eredményesebben gazdálkodjanak! Mindezt jó egészségben, szeretetben, örömben!

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.