Agrárpénzek

Piac

FM: Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezelik

Az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét; kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A juh- és a kecsketartók új támogatási konstrukció alapján igényelhetnek forrást.

Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli a kormány, az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét – mondta Czerván György, az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint hétfőn Hajdúszoboszlón. Utóbbin belül a szarvasmarha, tej, juh és kecske ágazat finanszírozása valósul meg idén mintegy 21 milliárd forint összegben.

Fotó:Pixabay

Az államtitkár egy új támogatási konstrukció bevezetéséről is tájékoztatott, melyet a juh- és kecsketartó gazdák igényelhetnek 2017-től. A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához az agrártárca mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt, melyet először a 2016. október 1. és 2017. március 31. közötti időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolhatnak el az állattartók. A forrás az apaállat ellenértékének 75%-áig igényelhető. A támogatás éves keretösszege 300 millió forint.

A minisztérium kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A baromfiágazatnál a gazdákat közvetlenül segítő állatjóléti támogatás megemelt, 12 milliárd forintos keretösszege 2017-ben is fenntartható lesz. A 2016-ban bevezetett étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása pedig 2017-ben további 1,2 milliárd forintot jelent a baromfitartók számára.

Fotó:Pixabay

A sertéságazatban, a sertéshízó állatjóléti támogatásra az uniós szabályok és az Európai Bizottság által is engedélyezett 9,144 milliárd forintos maximális keretösszeget biztosítja az FM, valamint tovább folytatódhat a közelmúltban indított anyakoca állatjóléti támogatás is, amelyre 8,62 milliárd forintot különített el a tárca. Az államtitkár megerősítette: 2017-ben változatlanul folytatódik a sertésstratégia programja. Új forrást adunk a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája elleni mentesítéssel kapcsolatos intézkedések finanszírozására 875 millió forintos keretösszeggel – tette hozzá.

Fotó:Pixabay

Az állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatására 10,5 milliárd forintot fordít az FM. Példaként említette, hogy a nemrég bevezetett vemhes üszők gyógykezelését és immunizálását segítő támogatás révén a nehéz helyzetbe került tejágazat további 1,5 milliárd forintos forrásban részesül. Az elhullott állatok biztonságos elszállítására 2017-ben is 3,6 milliárd forintot különített el a tárca – ismertette az államtitkár.

Czerván György megemlítette, hogy az állattenyésztőknek is rendelkezésre állnak az állami szerepvállalással működő kedvezményes hitelprogramok. A kisebb gazdaságok forgóeszköz finanszírozásában fontos szerepet betöltő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel költségvetési kamattámogatása, valamint a kezességvállalási díjhoz kapcsolódóan nyújtott költségvetési támogatás továbbra is biztosított az agrárvállalkozásoknak. A programon belül 2017. június 30-ig a sertés- és a tejágazatban kamat-, kezességvállalási díj és költségmentes hitelt lehet igénybe venni.

Folytatódik az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020, és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, amelyekhez a tárca 60%-os kamattámogatást nyújt. A kkv-szektor hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatását is fent kívánjuk tartani. Az Európai Bizottság által meghirdetett lehetőséget megragadva a tárca az Agrár Széchenyi Kártya folyószámla hitel keretében kamat és költségmentességet biztosít a tej- és sertéságazatban működő kkv-k számára.

agrotrend.hu / FM, MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés