Agrárpénzek

Piac

Groupama: őszi fagykárra is igényelhető a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás

Az igénylés módja változik, a támogatás mértéke azonban továbbra is a biztosítási díjak legfeljebb 65 százaléka lehet – közölte a Groupama biztosító kedden.


fotó: 123rf

A közleményben felhívták a figyelmet, hogy március 15-től pályázhatnak a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosításhoz nyújtható díjtámogatásra, a támogatási rendszerről szóló felhívásban ugyanakkor több pont is módosult.

A díjak támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 2016-ban 4 milliárd forintra emelkedett, valamint bővült a jogosultak köre: kedvezményezett lehet minden aktív mezőgazdasági termelő, így az idén támogathatók a nagyvállalkozások és az önkormányzatok is. A társaság hangsúlyozta, hogy a korábbi évek gyakorlata megmarad a díjtámogatott biztosítási módozatok kárküszöbét illetően,  tehát csak 30 százalék hozamcsökkenést meghaladó kár esetén szolgáltatást nyújtó biztosítás kaphat támogatást.

A Groupama Biztosító 2015-ben növényállományok jégkára miatt közel 1,8 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak, aszályra és egyéb káreseményekre pedig további 200 millió forintot. A mezőgazdasági vagyonbiztosítások terhére bejelentett káresemények túlnyomó többsége viharkár, a kifizetések meghaladták a 200 millió forintot. További 20 millió forintot fizettek ki állattartóknak elhullott jószágaik után – olvasható a közleményben.

A cég emlékeztet arra, hogy az időjárást tekintve a tavalyi mezőgazdasági év a szélsőségek éve volt. 2014 őszétől 2015 nyaráig egymást váltották az átlagosnál csapadékosabb időszakok és a szárazság. A Groupama Biztosítónál 2015-ben a közel 1900 növénykár-bejelentés több mint 75 százaléka jégverés, 7 százaléka aszálykár volt, emellett a vihar-, fagy- és tűzkár-bejelentések voltak gyakoriak.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook