Agrárpénzek

Piac

Idén is folytatódik Tanyafejlesztési program

Az ősszel induló pályázat egyik célja a fiatalok helyben tartása.

A 2011 és 2017 között megítélt közel kilencmilliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható a tanyavilág megújítására. Az idén kiemelt figyelmet kapnak az induló tanyagazdaságok, a cél ugyanis az, hogy minél több fiatal helyben találja meg a boldogulását – írja a Magyar Idők.

 


Sorra újulhattak meg az elmúlt években a hazai tanyák – fotó: Stiller Ákos (ng.hu)

A 2011-ben indult fejlesztési programnak köszönhetően eddig mintegy kilencmilliárd forintnyi hazai forrásból 1990 projekt valósulhatott meg.

Nagy István agrárminiszter a lapnak elmondta: a program első évében még csak a Homokhátság településeiről, valamint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megye alföldi kistérségeinek tanyás településeiről lehetett támogatási kérelmet benyújtani.

Az évek során a rendelkezésre álló keretösszeg emelkedésével a területi lehatárolás is bővült. 2012-ben 240 településről lehetett támogatást kérni, majd 2013-tól hét megye 68 járásának összesen 724 településéről lehetett pályázni. 

A tervek szerint a kezdeményezést az idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a szaktárca. A felhívást ­várhatóan szeptember-októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig a jövő év elején várható.

Az agrárminiszter azt is elmondta a lapnak, hogy a kormányzati prioritást élvező, teljes egészében hazai forrásokból finanszírozott program idei költségvetése 1,224 milliárd forintot tesz ki.

Ebben az évben kétféle konstrukció segítségével nyújtanak támogatást:

  • Az információk szerint egy önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt felhívást
  • és egy egyéni típusú, tanyai lakosok, tanyagazdák számára készült konstrukciót hirdetnek meg.

Az Agrárminisztérium ebben az évben főként a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és ­hálózataik támogatására helyezi a hangsúlyt – olvasható a lap oldalán.

– Ezzel a tanyasi gazdálkodás újraélesztése mellett a fiatal generációk helyben tartását kívánjuk elősegíteni, ösztönözni

– nyilatkozta Nagy István.

Az idei év egyik újdonsága a szőlészeti és borászati kultúra elterjesztését szolgáló mintaprogramok támogatásainak lehetősége. Mindkét célterületre egyedi támogatási kérelem benyújtásával lehet jelentkezni.

Cél a mintajelleg, a követhető megoldások, a jó példák feltárása, megvalósítása és bemutatása. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasiak.

A támogatás feltétele, hogy a megvalósított beruházásoknak illeszkedniük kell a településfejlesztési koncepcióba, illetve a térség fejlesztési programjába. Az elnyerhető támogatás továbbra is vissza nem térítendő formában kapja a nyertes, a szükséges önerő arányát a pályázó típusa határozza meg, de legfeljebb 25 százalék lesz.

agrotrend.hu / Magyar Idők

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés