Agrárpénzek

Piac

Ismét lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek támogatására

A kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti a kisüzemek fejlesztési támogatása, melyre október 4-től október 18-ig lehet a kérelmeket ismét benyújtani – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Programon keresztül még tavaly októberében hirdette meg a kistermelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő új beruházási pályázati csomagját. A kezdeményezés  részét képezte a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt felhívás is.  Eddig már 3400 pályázó kapott támogató okiratot, több mint 18,5 milliárd forint forrást elnyerve – tette hozzá Nagy István.

Kifejtette, a támogatási kérelmeket meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek adhattak be. A feltételek között szerepelt még, hogy az életvitelszerű tartózkodási hely, illetve székhely már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben legyen.

A miniszter hangsúlyozta, a forrás 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatás, amely két részletben kerül folyósításra úgy, hogy 75% kiutalása már a támogatói okirat kiállítása után rövid időn belül megtörténik. A projekt megkezdésére 9 hónap áll rendelkezésre. A pénzügyi segítség fennmaradó 25%-át a kedvezményezettek a vállalt célok végrehajtása után kaphatják meg a záró kifizetési kérelem benyújtásával. A kedvezményezettek a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, állatvásárlásra  vagy  éppen meglévő üzemük fejlesztésére fordíthatják a támogatást – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István kitért arra is, hogy a pályázati felhívás elérhetővé válik a későbbiekben is, a következő benyújtási lehetőség jövő év februárjában lesz esedékes. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés