Agrárpénzek

Piac

Jól jártak a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást

Százmilliókat fizetnek ki a biztosítók a gazdáknak a gyümölcsösökben keletkezett fagykárra. Az idei rossz idő szokatlan, de nem rendkívüli. Az agrárbiztosítások szezonja a csúcson van.

Jól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, több százmillió forintot fizetnek ki ugyanis a biztosítók az elmúlt napokban keletkezett fagykárokra.

Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt – mondják az Allianz szakértői. A biztosítóhoz eddig közel száz fagykáros bejelentés érkezett, és több tízmillió forintos kárigényre számítanak. A Generalihoz ennél is több kárbejelentés futott be, a kárigények értéke pedig meghaladja a 350 millió forintot. A piacon rajtuk kívül még két szereplő van, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung.

A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de Pest, Hajdú és Baranya megyében is fagyott el termés. A legtöbb kár az almát érte, de a szőlőt és a szántóföldi kultúrákat is károsította a hajnali hideg. Egészen pontos számok persze még nincsenek, a károk felmérése ugyanis még nem fejeződött be.

Az idei tavaszi fagy ugyan a szokásosnál nagyobb károkat okozott a termésben, de rendkívülinek még nem számít a biztosítók szerint. A nyár pedig még inkább próbára teheti a gazdákat, a viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak. Az agrárbiztosítások szezonja főleg emiatt éppen a csúcson jár, és időarányosan a tavalyi szint környékén tart a szerződések száma.

A növénykultúrákra kötött biztosításokra egyébként állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb, tavaly összesen 8600 termelő kötött ilyen szerződést. A Generalinál arra számítanak, ahogy az elmúlt évek mindegyikében, hogy az idén is májusban lesz még egy erősebb kötési hullám. Az Allianznál azt látják, eddig a gyümölcsösökre kötöttek főleg biztosítást, most kezdődik a szántóföldek biztosításának a szezonja.

Az állami támogatást érdemes kihasználni, azzal ugyanis akár 65 százalékkal is csökkenhet a díj. Tavaly hárommilliárd, az idén viszont már négymilliárd forinttal támogatja a biztosítást kötő gazdákat az állam. A biztosítók tapasztalata szerint az öngondoskodási hajlandóság növekszik, a nagyok mellett egyre több kistermelő fordul hozzájuk, hogy felkészülhessen az esetleges természeti károkra.

A támogatott biztosításoknak egyébként három típusa van, a legdrágább az úgynevezett „A” típusú csomagbiztosítás, ami kilencféle kártípusra kínál fedezetet. Ezt a biztosítást csak néhány növényre lehet viszont megkötni. A „B” típust már többféle növényre vonatkozhat, ennél a módozatnál a termelő maga válogathatja össze, milyen kockázatokra szeretné biztosítani a termését. A harmadik módozat, a „C” típus bármilyen növényre köthető, amire az „A” és a „B” típust nem lehet.

Ha túl sok az igénylő, és kimerül a négymilliárd forintos támogatási keret – az elmúlt két évben kimerült – a biztosítási díj támogatását arányosan csökkentik. A legnagyobb mértékben a „C” típusú, a legkisebb mértékben pedig az „A” típusú konstrukcióknál mérséklik a támogatás összegét. Az „A” típusra például eddig mindig megadták a maximális 65 százalékos visszatérítést. Mivel a támogatott biztosításoknál általában 30 százalékos önrészt írnak elő, a biztosítók tapasztalata szerint a legtöbb termelő önrészbiztosítást is köt melléjük.

agrotrend.hu / vg.hu

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés