Agrárpénzek

Piac

Kertészeti gépbeszerzés: módosult a kifizetési kérelmek benyújtási határideje!

Plusz 15 napot kaptak a nyertesek: október 15. helyett október 30-ig szerezhetik be a gépeket, illetve nyújthatják be a támogatásra a kifizetési kérelmeiket az új, környezetbarát, energiahatékony kertészeti gépek beszerzése jogcímen – közölte a Miniszterelnökség.

A közlemény szerint az idén az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek megvásárlásához nyújtandó támogatás a kertészeti ágazat technológiai színvonalának javítását tűzte ki célul. A Miniszterelnökség a program keretében több mint 1800 kérelmet támogatott, mintegy 18 milliárd forint értékben – tették hozzá.

Kiemelték: a kormány a 2014-2020-as vidékfejlesztési ciklusban is nagy hangsúlyt fektet a kertészeti ágazat fejlesztésére, azon belül is kiemelten a mikro-, kis- és közepes méretű gazdaságok támogatására, hiszen ezek a vállalkozások jelentős munkahelyteremtő és munkahelymegtartó képességgel rendelkeznek. 

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyes kertészetfejlesztési támogatások pályázati felhívásai még idén novemberben megjelennek, a kertészeti gépek beszerzésére pedig várhatóan 2016-ban lesz ismét lehetőség.

mti

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook