Agrárpénzek

Piac

Kiemelt forrásokhoz jut a magyar vidék

A kormány célként tűzte ki a hazai kistermelők, az őstermelők és az élelmiszer-előállítók támogatását – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, orosházi sajtótájékoztatóján.

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai fórumát megelőző sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta, hogy a 2021 és 2027 közötti időszakban óriási lehetőség előtt állnak a hazai mezőgazdasági vállalkozások, hiszen a 4265 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás segítségével a korábbiakhoz képest jóval nagyobb fejlesztési keretre pályázhatnak majd a mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplők.

fotó: pixabay.com

Emlékeztetett, tavaly májusban változtatták meg a 2010-es kistermelői rendeletet, amellyel könnyítették a kistermelővé válás feltételeit, és országossá növelték számukra a saját termékeik értékesítési lehetőségét. Békés megyében 1763, a járásban pedig 433 regisztrált kistermelő kapott ezzel segítséget.    

Erdős Norbert arról is beszélt, hogy a közétkeztetésben 2022-től legalább 60 százalékban rövid ellátási láncban beszerzett termékeket kell használni, amely lehetővé teszi, hogy jó minőségű, hazai élelmiszerekből készült ételek kerüljenek a fogyasztók asztalára. „2023-tól ezt az arányt 80 százalékra kell növelni, amely fontos lépés, hiszen naponta közel 2 millióan vesznek részt a közételtetésben- tette hozzá.  

Dr. Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kiemelt forráshoz jut a vidék, hiszen a 2021-2022-es ciklusban 1500 milliárd forint pályázati támogatás áll rendelkezésre.

Kiemelte, tavaly a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalkozások előtt is új pályázati lehetőségek nyíltak meg, és a teljes ciklusra vonatkozóan közel 2450 milliárd forintos támogatásról már döntés született. Ebből az összegből Békés megye 132 milliárd forintot nyert el és 85 milliárd forintot fordíthat beruházási támogatásra. Hangsúlyozta, hogy a 10 ezer fő lakos alatti települések is pályázhattak vidékfejlesztési támogatásra, a megyében 78 nyertes pályázó összesen 7 milliárd forint támogatást kapott.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mai találkozó lehetőséget ad arra, hogy a gazdákkal együtt tervezni lehessen a jövőt. Beszédében kitér a közös agrárpolitikára is, amellyel kapcsolatban kifejtette, hogy az Európai Uniónak a költségvetés részeként jóvá kell hagynia, majd utána kezdődhet el az egyeztetés is.

Ha elfogadják a tervet, akkor az új zöld programnak megfelelően megváltozik a támogatási rendszer is.

Dr. Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke elmondta, hogy a járvány ellenére már tavaly is komoly nyereséggel tudták zárni az évet és pozitívan állnak a jövő elé.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda  

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook