Agrárpénzek

Piac

Lázár: emeljék meg a földvásárlási hitelkeretet!

Az állami földek megvásárlásához biztosított fejlesztési banki hitelkeret megemelésére kéri Matolcsy György jegybankelnököt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az állami földek értékesítésével összefüggésben Lázár János közölte: azt kezdeményezi a nemzeti banknál, hogy a 150 milliárd forintos fejlesztési banki hitelkeretet duplázzák meg. Indoklásul elmondta, hogy eddig már 125 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek a gazdák, akik állami termőföldet akarnak venni, így két napon belül kimerülhet a keret.

 Tudatta, hogy a meghirdetett 25 ezerből eddig mintegy 18 ezer hektár állami földet értékesítettek. A miniszter szólt a mezőhegyesi ménesbirtokról is, amellyel kapcsolatban a kormány sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy – mint fogalmazott – az ellenzéki pártok félrevezették és megzsarolták az ott dolgozókat. Hangsúlyozta: a kormány nem akar konfliktust a mezőhegyesi önkormányzattal. A kabinet mind a 400 dolgozó munkaviszonyáról gondoskodni fog az újjáalapított mezőhegyesi mintagazdaságban – közölte Lázár János. Azt ígérte, a napokban felkeresi majd a település polgármesterét, aki adóbevételkieséstől tart. A kormány kész megvizsgálni ennek kompenzálását – mondta a tárcavezető.

A Miniszterelnökség vezetője szerint az ügyben az MSZP "egy nyolcezer hektáros nagybirtok mellett teszi le a voksot". Azt is közölte, hogy a kormány támogatja Győrffy Balázs fideszes képviselő, agrárkamarai elnök törvényjavaslatát, amellyel a föld tulajdonosa a hosszú távra kötött haszonbérleti szerződés megkötése után öt évvel, majd később rendszeresen felülvizsgálhatná a bérleti díjat.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés