Agrárpénzek

Piac

Május 15: eddig lehet szankciómentesen támogatásokat igényelni és módosítani

Fontos figyelembe venni az állatalapú termeléshez kötött támogatási és a Vidékfejlesztési Programhoz fűződő kifizetési kérelmekkel kapcsolatban, hogy az érintett jogcímek beadására szankciómentesen nyitva álló határidő 2018. május 15-én jár le, és ezt követően módosítás is már csak a naponta 1 százalékkal növekvő szankció alkalmazása mellett lehetséges, kivéve az egyedek visszavonását.

A Vidékfejlesztési Programból támogatott minden állatalapú jogcím esetében be kell nyújtani a kifizetési kérelmet akkor is, ha az ügyfél nem rendelkezik támogatói okirattal, vagy kérelme jogorvoslati eljárás alatt áll – hívja fel a figyelmet közleményében a NAK.

Az állatalapú támogatások kérelmezése esetén mind az 5/2015. (II.19.) FM rendeletben szabályozott átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatására vonatkozóan, mind pedig a 9/2015. (III. 13.) FM rendeletben rögzített termeléshez kötött anyatehéntartás, valamint tejhasznú tehéntartás támogatására vonatkozóan történtek változások a korábbi évekhez képest.

Az elektronikus felületen már nem kell csatolni a járási fõállatorvos, vagy a hatósági állatorvos által aláírt igazolást a gümõkor-, brucellózis- és a leukózismentességrõl, mert azt a Magyar Államkincstár minden igénylõre vonatkozóan az illetékes megyei kormányhivataloktól kéri be.

Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll fenn a hármas mentesség, azt a kormányhivatal nem igazolja és a mezõgazdasági termelõ a támogatási kérelem alapján vis maior kérelem benyújtásával együtt sem jogosult támogatásra.

Több helyen felvetõdött a szarvasmarha-állományokban végzett vizsgálatokkal kapcsolatban az a probléma, hogy ha a legutolsó ellenõrzés óta eltelt idõ meghaladja a 12 hónapot, a megyei kormányhivatalok meg fogják tagadni a mentesség igazolását.

Tekintettel arra, hogy az illetékes járási kormányhivatalok a szarvasmarha gümõkor-, brucellózis- és leukózismentességrõl határozatot hoznak, amelyben a mentességet igazolják, az mindaddig fennáll, amíg újabb hatósági intézkedés keretében fel nem függesztik, vagy vissza nem vonják.

A járási kormányhivatalok a hatósági döntésekrõl jelentést tesznek a megyei kormányhivatalok felé. Természetesen az állattartó felelõssége mellett az ellátó állatorvosnak, a járási és megyei kormányhivataloknak, valamint a NÉBIH-nek is fontos szervezési, nyilvántartási, intézkedési és jelentési kötelezettségei vannak az ország mentességének fenntartása érdekében.

fotó: pixabay

Mindhárom betegség elleni védekezést külön rendelet szabályozza, abban azonban egységesek, hogy az ellenõrzõ vizsgálatok elvégzését évente (mentes állományokban leukózis esetében háromévente) egyszer írják elõ, tehát nem szerepel bennük olyan kitétel, hogy 12 hónapon belül lenne szükséges ezt végrehajtani. Ha valamilyen oknál fogva a támogatási évet megelõzõ évben nem végezték el a vizsgálatokat, nem született határozat a mentességrõl, azt még az adott évi EK benyújtása elõtt szükséges megtenni.

További változás a 2018-ban benyújtott kérelmeknél az anyatehéntartás támogatásokhoz kapcsolódóan, hogy a szaporítási adatok (termékenyítés, fedeztetés, pároztatás, embrió átültetés) hiánya nem eredményez azonnali elutasítást a Kincstár részérõl.

A bejelentés elmulasztása esetén ötnapos határidõvel a hiányzó adatok Termékenyítési Rendszerbe történõ bejelentésének pótlására szólítja fel a mezõgazdasági termelõt.

A hiánypótlásra nyitva álló idõ meglehetõsen rövid, de a NÉBIH által fejlesztett webes felületek használatának lehetõsége megkönnyíti az adatközlést, így az viszonylag könnyen megvalósítható.

Az adatszolgáltatás papír alapon is teljesíthetõ, de ebben az esetben a határidõ lejártát megelõzõen, de legkésõbb a hiánypótlás kézhezvételét követõ ötödik napon postára kell adni a bizonylatokat. A papír alapú adatközlés hibája azonban azt eredményezheti, hogy az adatok nem kerülnek be az adatbázisba, míg az elektronikus bizonylatok rögzítése során a felületen megjelennek a hibák, amelyek így kiküszöbölhetõk.

Az egységes kérelemhez kapcsolódóan új állatalapú jogcím kifizetési kérelmének benyújtására is lehetõség nyílik, a VP4-10.2.1.2-17 kódszámú „Védett õshonos és veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajták genetikai állományának ex situ vagy in vitro megõrzése” címû felhíváshoz kapcsolódóan.

VP3-14.1.1-16 kódszámú „Tejágazat szerkezetátalakítását kísérõ állatjóléti támogatás” 2017. évi egységeskérelem-felületen benyújtandó kifizetési kérelme megszemélyesített adatokat tartalmazott, 2018. évben ez már nem lesz elérhetõ, így a kifizetési kérelmet benyújtó ügyfeleknek kell feltölteni, vagy a felületen rögzíteni a támogatásra jogosult egyedek azonosítóit. A feltöltés technikai megvalósítását könnyebbé teszi a Kincstár által közzétett segédlet, amely az eljárást leíró útmutatóból, és egy ENAR_fülszám_konvertáló.xlsx táblázatból áll.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés