Agrárpénzek

Piac

Májusban jöhetnek az új öntözésfejlesztési pályázatok

Már csak az Európai Bizottság jóváhagyására vár az öntözésfejlesztési pályázatok kihirdetésével a kormány, a mintegy 50 milliárd forint keretű felhívás várhatóan májusban jelenik meg. A pályázóknak szigorú előírásoknak kell megfelelniük, az öntözővíz használatáért pedig októbertől újra fizetniük kell a gazdálkodóknak.

Októbertõl újra fizetni kell a mezõgazdasági célú vízhasználatért, a 2014-ben megszüntetett hozzájárulást ugyanis a Kormány.hu-n megtalálható elõterjesztés szerint ismét bevezetné a kabinet. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vidékfejlesztésért felelõs alelnöke szerint a hozzájárulás mértéke a korábbi összeghez képest elenyészõ lesz, ráadásul az elõzetes tervek szerint több kedvezményt is beépítenek majd a rendszerbe.

Ilyen például, hogy a gazdáknak az elsõ 50 ezer köbméter után járó díjat nem kell megfizetniük, a rizstermesztésben pedig az alsó határ 150 ezer köbméter lesz, vagyis csak e mennyiség fölött határozzák meg a díjat a hatóságok.

– A cél nem az, hogy a gazdálkodókra újabb terhet rakjon a kormány, de a minimális összegû hozzájárulással az Európai Unió elõtt is demonstrálni tudjuk, hogy hazánk elkötelezett a fenntartható vízgazdálkodás mellett – tette hozzá. A vidékfejlesztési program tervezésekor ugyanis épp az öntözés területén kellett a legnagyobb bizottsági ellenállást leküzdeni.

– Brüsszel végül szigorú szabályok betartása mellett adott engedélyt az ilyen irányú fejlesztések támogatására. Ennek részeként elkészült hazánk vízgyûjtõ gazdálkodási terve, amelyet Magyarország márciusban küldött el az Európai Bizottságnak. A brüsszeli jóváhagyást követõen, várhatóan májusban jelenhetnek meg az öntözésfejlesztési pályázatok. Erre a célra 54 milliárd forint áll rendelkezésre, ebbõl négy és fél milliárd forintra a kertészetek már ma is pályázhatnak.

Az Európai Unió tagjaként alkalmazkodnunk kell a szigorú elõírásokhoz, köztük a vízkeretirányelv intézkedéseihez, amelyek felelõs, takarékos vízgazdálkodást írnak elõ. Ezért a hamarosan megjelenõ pályázatok egyik legfontosabb feltétele, hogy a megvalósuló fejlesztések a takarékos vízfelhasználást segítsék elõ – mutatott rá az alelnök.

A vízgazdálkodásról szóló törvénymódosítás az eddig illegálisan mûködõ kutak legalizációjára is kitér: a feketegazdaság visszaszorítása és a fenntartható vízgazdálkodás érdekében az érintett gazdálkodók egy meghatározott türelmi idõn belül bírság kiszabása nélkül megkaphatják a fenntarthatósági engedélyeket. Hubai Imre szerint a lépés nagyon idõszerû, hiszen ha ezek a termelõk megkapják a szükséges engedélyeket, vagyis ezentúl legálisan használhatják a kutakat, a hamarosan induló öntözésfejlesztési támogatásokra is eredményesen pályázhatnak.

agrotrend.hu / mi

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés