2020.09.29., kedd , Mihály

Agrárpénzek

2020. január 18. szombat • 09:34

Megváltozott a támogatások felhasználásának rendje

Módosult a 272/2014. (XI. 5.) sz. kormányrendelet a támogatások felhasználásának a vonatkozásában. Íme a pályázókat érintő legfontosabb módosítások.

Az építésiengedély-köteles projekteknél az elszámolhatóságot az ellenőrzések alkalmával vizsgálták. Ez a gyakorlat annyiban egészült ki, hogy a közbeszerzési dokumentációt az irányító hatósághoz be kell nyújtani, amellyel kapcsolatban kiállítanak egy elszámolhatósági szempontú ellenőrzésről szóló nyilatkozatot.

A beruházások anyagköltségének az emelkedése, valamint a kifizetési igénylések időbeli elhúzódása likviditási problémákat okozhat a szervezeteknél. A mostani változás eredményeként – a támogatási összegek folyamatosabb utalása érdekében –

az irányító hatóság felhívásonként eltérhet a minimálisan 10 %-ban meghatározott kifizetési igénylés mértékétől.

Az eddigi gyakorlat során az áfakulcsban bekövetkező változás azt eredményezte, hogy a különbség mértékével csökkent a támogatás. A januárban hatályba lépő módosítással a 30 millió forintot el nem érő összeget a tervezett tevékenységen belül már át lehet csoportosítani.

A helyszíni ellenőrzések jegyzőkönyvének vonatkozásában pontosítottak a jelenleg meglévő szabályokon. Már rögzítésre kerül annak a ténye is, ha a kedvezményezett megtagadja a jegyzőkönyv aláírását.

Az eddigiek során képzést, konferenciát, workshopot tartalmazó projekt esetén a helyszíni ellenőrzést az esemény konkrét időpontjában kellett elvégezni. A nagy számú rendezvényre való tekintettel ezt a gyakorlatban nem lehetett megvalósítani, így a kötelező jelleg eltörlésre került.

Meghatározták a kifizetési igénylésben benyújtandó szakmai beszámolóhoz szükséges mellékleteket.

Mostantól a beszámoló részeként kell beküldeni a nyilvánosság biztosítását, valamint a kötelező vállalások alátámasztását igazoló dokumentumokat is.

A 272/2014. (XI. 5.) sz. kormányrendelet itt érhető el. beruházási pályázatok megvalósításával kapcsolatos kérdéseket a nemeth pont balint kukac nak pont hu címre lehet továbbítani.

agrotrend.hu / NAK

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.