Agrárpénzek

Piac

Bitay: minden harmadik gazda földhöz jutott az állami földek eladásakor

Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan sikeres földértékesítési program, mint a „Földet a gazdáknak”. Közel 30 ezren jutottak termőföldhöz, az ellenértékként befolyt mintegy 270 milliárd forintot egy törvénymódosítás révén – jelenleg ugyanis csak az állami földtulajdon gyarapítására használhatnák – az államadósság csökkentésére fordítaná a kormány.

Minden harmadik, vagyis csaknem 30 ezer földműves földhöz jutott – mondta Bitay Márton Örs vasárnap. A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára ismertette a program lezárását és eredményeit, valamint a bevétel felhasználási lehetőségeit tartalmazó két törvénymódosítási és egy országgyűlési határozati javaslatot, amit pénteken kezdett tárgyalni az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés várhatóan október végéig elfogadja a javaslatokat.

Felidézte, a program tavaly ősszel kezdődött, az árverések az idén nyáron zárultak le. 200 ezer hektár föld került a magyar családok tulajdonába, akik törvényes feltételek mellet szerezhettek földet. A földvásárláshoz a kormány kedvezményes hitelt is biztosított a magyar gazdák részére. A 3 hektár alatti birtokokat egyszerű hirdetménnyel, a nagyobbakat nyilvános árverés útján értékesítették. A kisebb birtokok értékesítése nem zárult le – jegyezte meg.

Az államtitkár kiemelte, mintegy 270 milliárd forint bevétel folyt be az árverésekből, amit az államadósság csökkentésére fordítanak a törvényjavaslat szerint, azaz "felélni" nem lehet. Az államtitkár elmondta, logikus gondolat, hogy a közösségi vagyon értékesítéséből a teljes közösség számára haszon keletkezzen.

Bitay Márton elmondta, pénteken az első vita során egyik ellenzéki párt sem nyújtott be módosító javaslatot, sőt mindösszesen hárman vettek részt a vitában, annak ellenére, hogy korábban élesen kritizálták a kormány földértékesítési programját. Az államtitkár úgy vélte, "politikai pecsenyesütögetés" folyik, mert amikor "a tettek mezejére kellene lépni” – akár parlamenti vitában, akár módosító javaslat benyújtásával – nem történik semmi. Az államtitkár szerint a meglehetősen alacsony ellenzéki részvétel és az, hogy nem nyújtottak be módosító indítványt is jól mutatja, hogy országgyűlési képviselőként az ellenzék is egyetért a földértékesítési programmal.

agrotrend.hu / Földművelésügyi Minisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés