Agrárpénzek

Piac

Nagy István: Bige László kartellezése 36 milliárd forintnyi kárt okozhatott a magyar gazdatársadalomnak

Bige László kartellezése 7 év alatt 36 milliárd forintnyi kárt okozhatott a magyar gazdatársadalomnak – írta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Facebook-oldalán.

"Számomra a magyar vidék az ország bázisa, értékes erőforrása, hazánk éléskamrája. Én hiszek a vidéket fenntartó gazdák erejében.
Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon, hiszen így nemcsak a vidéket sodorja nehéz helyzetbe, hanem egész Magyarországot" – írta az agrárminiszter.

Dr. Nagy István agrárminiszter

Hozzátette, "nem hagyhatom, hogy hosszú évek kemény munkája kárba vesszen. A GVH-val együttműködő szereplők adataiból a kartellezés ténye kiderült, Bige Lászlót a GVH több mint 11 milliárd forintra bírságolta". Ez tény, hiába igyekeznek elterelni erről a figyelmet – fogalmazott.

"Tudomásom szerint senki nem bíztatta arra a termelőket, hogy ne vegyék meg a műtrágyát. Bige László igyekezett vásárlási kényszerbe hozni őket, hiszen azt mondta, hogy decemberben egy napig szolgálják ki a magyar vevőket" – írta Nagy István. Megjegyezte, Bige László most már próbál ebből kifele hátrálni, megfutamodott, de már késő, a gazdák szemében és a közvélemény előtt is elveszítette minden szavahihetőségét, hitelességét.

A miniszter szerint Bige László a gazdák és a magyar családok kárán nyerészkedik, és tenné ezt tovább. "Agrárminiszterként, a magyar kormány tagjaként ezt nem hagyhatom" – szögezte le.

Nagy István Deák Ferenc szavaival zárta bejegyzését: "kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad."

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook