Régen volt ennyire kedvező a környezet az agrárberuházásokhoz

– Hogy értékeli a lassan véget érő gazdasági évet?

– A 2016-os mezőgazdasági év egy közepesnél jobb esztendőként könyvelhető majd el, ami annak köszönhető, hogy számos kultúránál nagyon jó termésátlagokat sikerült elérni. Napraforgóból szinte történelmi minden adat, a termőterület és a mennyiség is; de általánosságban is megállapíthatjuk, hogy szép terméseket értünk el idén.
A probléma ott kezdődik, és ezért a közepes jelző, hogy az árak viszont nem erősek. Sajnos, ezt megszokták a termelők: vagyis ha a termés jó, akkor az árak nem erősek. Fontos megjegyezni, hogy ez az alapvető összefüggés azonban nem ilyen egyértelmű már. Évek óta a világpiac határozza meg az árakat; a pechünk az, hogy nekünk jellemzően ugyanazok a tendenciáink a termést illetően, mint amelyek a globális trendekben is megjelennek. Ez gyakran megtéveszt még sok hazai gazdát, azt gondolják, azért alacsony a kukorica ára, mert jó lett a hazai termés, de valójában nem ezért, hanem mert óriásiak a világkészletek, és a világban is nagyon sok kukorica termett. A globális árviszonyok határozzák meg a magyar árakat is, ezek pedig csökkennek.
Ezért mondom azt, hogy bár jó a termés, az árbevétel nem fogja meghaladni a tavalyi szintet a mezőgazdaságban, tehát nem felhőtlen az öröm.

– Ön szerint eljut az az információ a gazdálkodókhoz, hogy a hazai felvásárlási árakat nem az itthoni termés határozza meg hosszú ideje, hanem a világpiaci árak?

– Ez egy komoly probléma. Mi is azon dolgozunk évek óta, hogy a legkisebb mezőgazdasági termelő is értse meg, nem feltétlenül a magyar piaci körülmények határozzák meg az árakat. Hogy sokan ezt még mindig nem tudják, azért van, mert nagyon töredezett a hazai mezőgazdasági társadalom, nem csatlakoznak rá azokra a híráramokra, ahonnan ezeket megtudhatnák. Belterjesek az információk, egymással beszélgetnek, a felvásárlóra hagyatkoznak, így pedig eléggé vesztes a helyzet. Ha tovább vezetjük ezt a problémát, akkor elérkezünk az együttműködési készség hiányához, a szervezetlenséghez.
Ez pedig súlyos versenyhátrányunk. Bármelyik irányba is indulunk el – bár nyugat felé szoktunk mutogatni – sokkal szervezettebbek a gazdák, mint nálunk; nem nagyobbak az üzemméretek, de együttműködnek, így nincsenek annyira kitéve az ármozgásoknak, mint egy magyar gazda, aki lássuk be: még a szomszédjával sem akar együttműködni, hogy legalább egyféle vetőmagot használjanak, és nagyobb legyen a kibocsátási mennyiségük, ezáltal jobb tárgyalási pozícióban legyenek a felvásárlóval szemben.
A probléma megoldásán mi nagyon komolyan dolgozunk, hogy legalább a Takarék ügyfeleknek, akik stratégiai partnereink, segítséget nyújthassunk. Az úgy nem megy, hogy mindenki maga próbálja felépíteni a saját kis mezőgazdasági cégbirodalmát. Együtt sokkal könnyebben lehetne építeni.

Fotó:123RF

– Mennyire pontosan tervezik meg a gazdák üzleti évüket úgy, hogy nem veszik figyelembe a világpiaci folyamatokat, árakat, és hamis illúziókra alapozott bevétellel döntenek beruházásokról – legalább is terv szintjén?

– Ez összefügg a mezőgazdasági üzemszerkezettel, sajnos, a kisebb termelők nem is terveznek. Élnek egyik napról a másikra, sikerül, ahogy sikerül. Ahogy nő az üzemméret, úgy nagyobb a tudatosság is. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozások már profik, középtávú stratégiai terveik vannak, és nemcsak az értékesítésre, hanem a beszerzésre, fejlesztésre is. Viszont ahogy megyünk lejjebb üzemméretben, ez halványul, aztán el is tűnik.
A Takarékok piaci részesedése nagyon erős a mikro-, kisvállalkozások, családi gazdaságok szegmensében, így a Takarék Agrár Központnak az egy hatalmas feladata, hogy ezt a kört rávezessük a helyes útra. Jó példák vannak, és nem kell messze menni, elég csak az osztrák vagy a német agráriumot mutatni, ahol szintén nagyon sok a kis szereplő, de mindenben együttműködnek. Így azt látjuk kívülről, mintha egy nagy vállalkozással volna dolgunk, ugyanis mindent koordinálnak és közösen végzik a tevékenységüket. Eddig kellene nekünk eljutnunk ahhoz, hogy a mezőgazdaság előtt álló kihívások – akár a KAP-reform, akár a mezőgazdasági tömegcikkek tartósan alacsony ára – ne legyenek drasztikus hatással a magyar mezőgazdaság kisüzemi szereplőire.

– Hogy látja, a közepes üzemmérettől lefelé tekintve mennyire versenyképesek a gazdaságok az összefogás jelenlegi szintjén?

Nagyon alacsony az együttműködés szintje, de a versenyképességet nem lehet csak globális szinten nézni. Vannak köztük igenis versenyképes szereplők, aki mondjuk, egy réspiacot talál, vagy fenntartható piaci csatornán értékesít – pl. egy kisüzem helyben helyi étkeztetést lát el. Tehát vannak köztük is jól gondolkodó, valami különlegeset felmutatni tudó mezőgazdasági üzemek. A tömegnek azonban van hová fejlődnie; aki még mindig a régi „verkli” szerint veti a négy alapnövényt, ők bajba kerülhetnek, ha a világpiacon továbbra is ilyen alacsony szinten maradnak a tömegtermékek árai. Annak, aki egy ilyen évben, mint az idei, nem tudott jövedelmet előállítani az alapnövényekből, el kell gondolkodnia azon, szabad-e ezt folytatni. Még akkor is, ha a támogatási rendszer a nettó eredményt a pozitív tartományba mozdítja. Ha ezek lecsökkennek, az árak viszont maradnak, akkor az ne érjen minket felkészületlenül!
A hangsúly a felkészülésen van, hiszen meggyőződésem, hogy a hazai mezőgazdaság egyik leggyengébb pontja a felkészülés. Említhetjük az uniós csatlakozást, vagy a közelmúltból a tejkvóta megszűnését, mindegyikre volt közel tíz év felkészülési idő. Mégsem sikerült felkészülni, a Takarék Agrár Központ pedig azért beszél sokat a KAP-reformról, vagy arról, mik a középtávú trendek az alapvető mezőgazdasági termények piaci viszonyaiban, hogy ez ne ismétlődjön meg. Akinek „van füle rá”, az meg is hallja, így szerencsére naponta kapjuk a kérdéseket, hogy merre induljunk el? Ilyenkor mi megvizsgáljuk a piaci, termőhelyi adottságokat, amivel ki lehet alakítani egy középtávú fenntarthatósági modellt, akár új elemek bevonásával.

Fotó:123RF

– Azok a kisgazdaságok, családi gazdaságok, akik jellemzően 30-50 hektáron szántóföldi kultúrákkal foglalkoznak csak, a támogatási rendszer megszűnése, átalakulása után életben maradhatnak?

Életképesek maradhatnak, de csak akkor, ha felkészülnek a helyzetre. És ha nem akkor veszik észre, hogy eltűnt a támogatás egy része, az árak pedig továbbra is alacsonyak, amikor már előállt az új helyzet. Nem a politika vagy a szakigazgatás fogja megoldani ezt a problémát, erre fel kell készülni. Azonban abban is biztos vagyok, hogy sajnos lesznek, akik kivárják a végső kényszerhelyzetet. Az okosabbak elkezdenek új növényekkel foglalkozni, új termesztéstechnológiát alkalmaznak, új piacot keresnek, és/vagy összefognak másokkal.
Az az attitűd, hogy mindig mástól várjuk a megoldást, könnyen vesztes pozíciót eredményezhet.

– Meg lehet azt határozni valahogy, vagy akár csak kifejezni, hogy mennyivel lennének versenyképesebbek a kisebb üzemméretek, ha összefognának?

– Súlyos százalékokban mérhető, magasabb felvásárlási árat, input oldalról pedig alacsonyabb beszerzési árakat jelentene. Nincs ebben semmi varázslat! Ha én száz sertést akarok eladni, nyilván nem fogok olyan árat kapni, mint aki 10 ezer sertést tud felajánlani. Hiszen az utóbbi mennyiség már meghatározhatja egy vágósor kihasználhatóságát, jövedelemtermelő képességét, ettől kezdve pedig velük foglalkozik a felvásárló, nem azzal, aki ennek csak töredékét tudja szállítani.
Ezért is vannak óriási szórások a magyarországi felvásárlási árakban! Tudunk 60 és 80 forintos tej felvásárlási árról is. Más az érdekérvényesítő képessége egy pár tehenes gazdának és más egy nagyobb szarvasmarha-telepnek, illetve azoknak a gazdálkodóknak, akik lehet, hogy csak pár tehenesek, de együtt értékesítik a tejet.

Fotó:123RF

– Egy olyan közepes év után, mint az idei, hogyan változik a gazdálkodók beruházási szándéka?

– A beruházási kedv vagy hajlandóság szoros összefüggést mutat a támogatási rendszer állapotával. Az elmúlt két évben vártuk, hogy a Vidékfejlesztési Program pályázatai elinduljanak; nagy számokról, ígéretekről hallottunk, ami visszafogta a beruházási kedvet. Most, hogy már megjelent a pályázatok egy része, pezseg az élet, mindenki ezekből a forrásokból akar részesedni, természetesen. Ha megindul a pályázatok kiértékelése és elindul a pénzfolyam is, akkor az tovább élénkítheti a beruházási kedvet.

– Nem okoz bizonytalanságot a piacon a pályázatok lebegtetése? Hiszen még azok is elhalasztják a beruházásokat, akiknél valóban indokolt lenne már.

– Ez valóban így van, a mi ügyfélkörünkből is számtalan példát említhetnék. Erre azt szoktam mondani, sosem volt, és talán sosem lesz ismét olyan kedvező a kamatkörnyezet Magyarországon mint jelenleg. Igenis érdemes gondolkodni azon, hogy – bár 40-50 százalékos intenzitást el lehet érni egy pályázattal – szabad-e egy újabb termelési ciklust várni és elhalasztani a beruházást? Lehet, hogy sokkal egyszerűbb egy Takarékba besétálni, és egy nagyon kedvező kamatozású beruházási hitelt felvenni, így pedig egy kiszámítható környezetben a beruházást mielőbb megvalósítani.
Ez az egyik legneuralgikusabb pontja a közösségi agrárpolitikának, ami már a magyar valóságban is megmutatkozik. Olcsó finanszírozás vagy pályázattal való fejlesztés? A pályázat sok szempontból kiszolgáltatottá tesz minket, hiszen elhúzódó fenntartási kötelezettségem van ellenőrzések és kockázatok mellett. A másik oldalon pedig a bejáratott pénzügyi partnerem megmondja mennyi forráshoz tud juttatni, a Takarékok esetében ráadásul még szakmai támogatást is kapok.
Azt gondolom, a mai magyar valóság mellett a közösségi agrárpolitika jövője is ez. Ugyanis a reform abba az irányba megy, hogy növekedni fog a pályázati források aránya a támogatási rendszerben, az I-es pillértől a II-es pillér irányába, másrészt pedig a II-es pillérben növekedni fog a visszatérítendő források aránya. Erre hamarosan lesz példa Magyarországon is. Ha visszatérítendők lesznek a pályázati források, akkor erős motiváció lesz arra, hogy inkább a pénzintézetemhez forduljak.
Nem mondjuk, hogy ne jelentkezzünk a támogatásokért, pályázatokért; minden adott lehetőséget maximálisan ki kell használni. De arra kellene felkészülni, és erre számos hazai példa is van, hogy a támogatási összeg már csak a hab a tortán, vagyis anélkül is eredményesen tud működni a gazdaság.

Fotó:123RF

– Az alacsony kamatkörnyezet mellett látszik már, hogy hitelből beruháznak a gazdálkodók?

– Határozottan. Van jövedelem a mezőgazdaságban, vannak megtakarítások, van önerő. A vállalkozások egy jelentős részének már könnyű hitelezni, látható rajtuk a fejlődés, hogy tartósan jövedelmező tevékenységet folytatnak. Érzékelhetően nő a kereslet az agrárfinanszírozás iránt.

– A 2008-as válság után szinte senki nem mert hitelhez nyúlni. Kijelenthetjük, hogy ez a korszak lezárult?

– Nem zárult le, de sokat enyhült. Talán a fejekben állt be olyan változás, hogy újra szabad eladósodni, s közben a kamatkörnyezet drasztikusan változott, hihetetlenül kicsi számokról beszélünk. Úgy látjuk, erre nyitottak már az agrárgazdasági szereplők is.

– Akkor is szabad eladósodni, amikor szinte biztos, hogy a jelenlegi támogatási rendszer négy év múlva megváltozik?

– Véleményem szerint nem fog drasztikusan változni, arra számítunk, hogy a jelentős változás majd 2027 után áll csak be, vagyis a következő KAP-ciklus után.
Mi bátran hitelezünk, hiszen jól ismerjük a mezőgazdaságot, a kockázatkezelőink is másként tekintenek a Takarékok ügyfeleire. Tudjuk kik a jó adósok, a Takarék Agrár Központ pedig mindig ott van segítségül, hogy megelőzzük a krízishelyzeteket.
Fejleszteni most kell, amikor vannak támogatások és nagyon jó a kamatkörnyezet. Ehhez jöhet még az a „nyomás”, hogy hatékonysággal kell kiküszöbölnöm az alacsony árakból fakadó problémákat. Úgy gondolom, hogy ezt a három dolgot együtt említve valóban itt az ideje, hogy mindenki menjen előre, fejlesszen.
Nagyon pozitívak a tapasztalataink, az ügyfelek nagyra értékelik, hogy ott állunk mellettük. Sokat számít az is, hogy nem a mérlegek alapján állapítjuk meg, hogyan finanszírozható az ügyfél, hanem szakmai alapon közelítjük meg az agrárfinanszírozást. A szakmai megközelítéstől egyenes út vezet oda, hogy tanácsadó pénzintézet vagyunk. Nem állunk meg ott, hogy a saját érdekünket nézve csak kihelyezünk, hanem megyünk az ügyfélhez, hogy a tudásunk számára is hasznossá váljon.

Fotó:123RF

– Jellemző-e az, hogy a Takarék Agrár Központot megkeresik tanácsért, ötletért, bármilyen segítségért?

– Egyre inkább. Már 25 éve foglalkozom agrártanácsadással, s régóta arra sarkallom ügyfeleinket, hogy a mobiltelefonok korában szánja rá azt a maximum néhány száz forintot a hívásra, hiszen ezzel nagyon sokat lehet keresni. Például, kérdezze meg, köthet-e ilyen áron szerződést a felvásárlóval, adja-e el a terményt vagy tárolja be?
Úgy alakítjuk ki az agrártanácsadó hálózatunkat, hogy a partnereknek legyen kihez fordulniuk. Olyan szakemberektől kérhetnek tanácsot, akik az ügyletben nem érdekeltek, de értik a dolgukat. Sok a pozitív, hálás visszajelzés is, hogy pl. az adott telefonnal kerestem meg az éves jövedelmemet. Ez jóleső érzés egy piaci szakértőnek, és biztosak lehetünk abban, hogy a gazdálkodó máskor is fel fog hívni. És biztos az is, hogy Takarék ügyfél lesz, hiszen látja, hogy konkrét segítséget kap.

– Vagyis nem minden tanácsot kérő gazdálkodó ügyfele még a Takarékoknak?

– Kínosan ügyelek arra, hogy ezt ne kérdezzem meg. Függetlenül attól, hogy ügyfél-e, számíthat a Takarék Agrár Központ segítségére, ugyanazt a tanácsot fogja hallani.

– Hogy épül fel a tanácsadói hálózat?

– Piramisszerűen, ahogyan a Takarékok hálózata is. Ahogyan a Takarék Bank a központi bankja az integrációnak, a Takarék Agrár Központnak is van vidéki hálózata. Minden Takarékban van egy kijelölt agrártanácsadó, van regionális képviselet, és van egy központ.
A legfontosabb erényünk a személyesség. Vidékenközel 1500 helyen vagyunk jelen. Kis túlzással mindenkit ismernek a kollégáink az adott faluban, településen, így azt is tudják, hogyan lehet segíteni. Miközben az integrációt, az egy irányba húzást erősítjük, nagyon ügyelünk arra, hogy a Takarékok régi értékeit megőrizzük. A személyesség a bizalom alapja.

– Négy év van vissza a jelenlegi KAP-ciklus végéig. Hogy látja, hová kellene addigra eljutnia a gazdálkodóknak?

– Azt szeretném, ha az együttműködési készségben tudnánk valamit felmutatni. Ha a gazdálkodók megtalálnák saját üzemük kitörési pontjait, amelynek eredményét az együttműködésekkel hatványozni lehet. A határ a csillagos ég.

– A Takarék Agrár Központ gyakorlatilag egy missziót is képvisel? Úgy tűnik, hogy tevékenységük nem elsősorban ügyfélszerzésre irányul, hanem a magyar mezőgazdaság felemelésére abból a középszerűségből, ahol most van.

– Jóleső érzés, ha ez kívülről is látszik. Valóban, a kollégáimmal azon dolgozunk, hogy előrébb vihessük a magyar mezőgazdaság ügyét. Rengeteg lehetőség van még. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a termelők a bennük rejlő potenciált minél magasabb szinten használják ki, és szeretnénk megértetni, hogy ez nem egy varázslat. Semmi olyan nem történik a mezőgazdaságban, amire ne lehetne előrejelzést adni. Például két éve mondjuk, hogy 2016 őszén elkezd emelkedni a tej ára, s mára ez bebizonyosodott.
Van egy küldetésünk, amit természetesen szeretnénk a Takarékok javára fordítani, de szeretnénk, ha az egész magyar mezőgazdaság használná az előrejelzéseinket, s abból megalapozottabb üzleti tervek, stratégiák alakulhatnának ki, mert így lehet az erős támogatásfüggőséget mérsékelni.

agrotrend.hu / scs