Fórián Zoltán

Szerző

Sertéspiaci előrejelzés 2021

Új év, új remények. Lássuk először a sertésszektor idei kilátásait! Azért kerül előre, mert gazdálkodási környezete hatalmas hullámokat vet évről-évre, immár évtizedes távlatban. Ilyen körülmények között a megmaradt termelési kedvnek nagyon kell örülnünk és védenünk kell azt. Én most azzal tisztelgek a sertéstartók és feldolgozók előtt, hogy idejekorán előrejelzést adok a várható árhullámokról.

Az elmúlt évben jelentősen (4,1%-kal) nőtt a magyar mezőgazdaság kibocsátása. Ez a termelési mennyiségek csökkenése mellett, az árak emelkedésének volt köszönhető. Az év legnagyobb tanulsága az, hogy a világpiaci árfüggésünk hihetetlenül erős. Ezt egy módon lehet kezelni. Tájékozottsággal. Ezért készülnek az Erste agrárműhelyében hosszú évek óta agrárpiaci előrejelzések.

fotó: pixabay.com

A sertésszektorral már egy decemberi cikkemben is foglalkoztam. Akkori előrejelzéseimet most tovább pontosítom. Érzékelni kell ugyanis azt, hogy a sertéshús világpiacán billeg az egyensúly, aminek mindenképpen árkövetkezményei lesznek. Van néhány jól meghatározható tényező és piaci szereplő, amire a prognózist építeni lehet.

Az első a Covid-19 járvány. 2021 a tömeges oltások és nyitások éve, ebben a sorrendben. A nyitások közül esetünkben a vendéglátó szektor csipkerózsika álomból való ébredése a legfontosabb. Ez keresleti többletet jelent, azaz árfelhajtó tényező. Ennek érzékelhető hatására az év második felében számítunk.

Kína gyors regenerálódásban

A február 12-én kezdődő bivaly éve a kemény, kitartó munka sikerét ígéri. Ez nagyon találó, hiszen az ország gyors ütemben növeli sertésállományát. Importja az egekben, de ez nem marad mindig így. Az nem reális, amit az idei évre terveznek, de két-három év alatt utol fogják érni korábbi önmagukat. Most nem csak a piaci kereslet, hanem a tartalékok építése is a bevitel célja, de eközben a kínai sertésvágások száma is emelkedni kezdett. Az árak pedig tovább esnek.

Az erőltetett menetnek azért lehetnek olyan hátulütői, hogy a kocalétszám gyengébb genetikájú egyedekkel való bővítése, ezek tenyésztésbe fogása lassulást okozhat a termelékenység javulásában, de ez lesz a legkisebb gondjuk. A telepi higiénia, a hatalmas kapacitású telepek biztonságos működése terén futják a legtöbb kockázatot. Importfüggésük még hosszú évekig a sertéshús világpiac egyik legfontosabb mozgatója marad, de a behozatal mennyisége tartósan csökkenő pályára áll idéntől.

Németország: újratervezés

A német húsipar mert nagyot álmodni, de álmai szertefoszlani látszanak. Ennek pedig mi is isszuk már a levét. Amikor mintegy két évtizede a világpiachoz igazítva hatalmas húsipari kapacitásokat és integrációkat építettek ki, számoltak a külföldi vendégmunkásokkal. A helyiek ezeket vödrös embereknek nevezik, hiszen vödörben hordják felszerelésüket az üzembe, hogy egyből látható legyen a portán, mit visznek ki-be. Január elseje óta azonban az a rendszer, amelyben eddig foglalkoztatva voltak, már jogszabályilag korlátozott. Ezt is a Covid gyorsította fel. Hallottunk a járvány tombolásáról a húsüzemekben. Az eredmény: növekvő bérköltségek, romló jövedelmezőség. Ez a kereslet amúgy is jelentős visszaesése (szintén Covid) valamint a sertéspestis miatti korlátozások miatt a termelés visszafogását okozza, ami szükségszerűen tovagyűrűzik az EU tagállamai felé. Saját előrejelzésük szerint a német sertéshús termelés legalább 10 százalékkal esik vissza csak 2021-ben.

A német húsipar válsága azonban nem tavaly, hanem legalább két évvel ezelőtt elkezdődött. A sertéstartás és -feldolgozás feltételeinek gyors ütemű romlása, a szigorodó jogszabályok, a politikai támadások, és persze a belső kereslet csökkenése már 2017-2018 során lejtőre tette a szektort. Ez lépett tavaly és lép idén gyorsuló szakaszba. Máris ismerünk tervet arra vonatkozólag, hogyan települ Kínába a német feldolgozás egy része.

Forrás: ezg-huemmling.de

Az amcsik óvatosak

Bár az export növekedése (főleg Kína felé) ellensúlyozta a belső kereslet visszaesését, az amerikai sertéstartók állományuk visszafogásával készülnek a romló piaci lehetőségre. 2020-ban – várakozásaink szerint – 2-3 százalékos állománycsökkenés lehetett. Ez pedig az idei évre kisebb kibocsátást vetít előre.

Mi lesz ebből!

Ha mindebből egyenleget vonunk, akkor a következő képet látjuk 2021-re:

  1. A globális sertésállomány stagnál, ami a csökkenő európai és amerikai termelés, és a kínai emelkedés kiegyenlítődéséből adódik.

  2. A keresleti oldal az első félévben még csökkenést mutat, de a második félévben már élénkülni fog. Ez a vendéglátás csatornáinak nyílásának lesz leginkább köszönhető. Ide tartozik, hogy Kína importigénye ebben az évben már el fog maradni a tavalyi csúcstól.

  3. Előrejelzésünk tehát az, hogy 2021 első felét még a jelenlegi csökkenő, legfeljebb stagnáló árak jellemzik majd, de a második félévben elindul az emelkedés. Ezzel együtt tartjuk az előző sertéspiaci elemzésünkben közreadott átlagos árakat.

  4. Ahogy azt a német sertés értéklánc esete mindennél jobban mutatja, nem szabad alábecsülni az EU-ban zajló, állattartás ellenes trendeket.

  5. Az európai sertéshús piac lassan, de tartósan szűkül. A piaci rést jellemzően a csirkehús tölti be. Ez a belső piaci verseny további élénkülését jelenti, amire csak a termelési és értékesítési hatékonyság emelésével lehet felkészülni.

  6. A takarmányárak 2021-ben jelentősen emelkedni fognak. Ez is kényszerít a fejlesztésre, de a koncentrálódást is gyorsítani fogja a sertésszektorban.

  7. A szektor éhezi egy versenyképességi stratégia kialakítását. A piaci alapú ágazati stratégia azonban nem képzelhető el egy alapos helyzetértékelés nélkül. Ehhez azonban minimum pontos állatlétszám adatok szükségesek. Márpedig a tavalyi létszámról egyetlen adat sem jelent meg. Azt sem tudjuk, mennyi disznónk van…

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook