Agrárpénzek

Piac

Szakaszzárás a REL és a helyi piac pályázatoknál

A VP3-16.4.1-17 kódszámú pályázati felhívás – együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért – esetében a harmadik értékelési határszakasz zárása 2017. szeptember 19-én várható – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A zárást követően a 2017. augusztus 20-tól 2017. szeptember 19-ig benyújtott támogatási kérelmek együttesen kerülnek elbírálásra – olvasható a NAK honlapján.
A felhívás keretében új REL csoport kialakítása és működtetése, valamint létező REL-jellegű közvetlen értékesítést végző csoport esetében a projekttervben meghatározott, új projekt megvalósítására lehet pályázni.

Maximális támogatás projektenként 300.000 eurónak megfelelő forintösszeg vagy 3 évre a nem Annex I. terméket előállító tagoknál csekély összegű támogatás összege max. 200.000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Az érintettek 2017. június 19. és 2019. június 19. között nyújthatják be támogatási kérelmüket. Amennyiben a beérkezett támogatási kérelmek alapján a Felhívásra rendelkezésre álló keret nem merül ki, vagyis nem kerül felfüggesztésre a pályázási lehetőség, a pályázni szándékozók számára egy hónap állrendelkezésre a kérelmek beadására. A negyedik értékelési határszakasz zárására 2017. december 19-én kerül sor.

A felhívás az alábbi linken található.

agrotrend.hu / NAK

Fotó: Pixabay

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook