Agrárpénzek

Piac

Teljes az agrárlista – kiírták az összes vidékfejlesztési pályázatot

A Vidékfejlesztési Program 2015. augusztusi megjelenése óta a Miniszterelnökség összesen 68 darab felhívást jelentetett meg.

A Miniszterelnökség – megfelelve a kormány által kitűzött március végi határidőnek – a Vidékfejlesztési Program minden pályázati felhívását megjelentette.

Az elmúlt napokban megjelent pályázatok között innovációs operatív csoportok létrehozására és projektjeik megvalósítására 24,95 milliárd forint, szakmai tanulmányutak, csereprogramok szervezésére 1,53 milliárd forint került elkülönítésre.

fotó: 123rf

Emellett a rövid ellátási lánc mentén történő együttműködések támogatására 3,84 milliárd forint, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai megőrzésére 3,83 milliárd forint, szolidáris gazdálkodás megvalósítására 1,3 milliárd forint, míg a fenntarthatóságot célzó tájgazdálkodás együttműködéseire 1 milliárd forint értékben jelent meg pályázat.

Kiírásra került a LEADER helyi akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek megvalósítását támogató 1,92 milliárd forint keretösszegű felhívás, valamint az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztését segítő 1,61 milliárd forint értékű pályázat is.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a Vidékfejlesztési Program összes pályázati felhívása a www.szechenyi2020.hu weboldalon megtalálható.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés