Agrárpénzek

Piac

Több pályázati felhívás kapcsán is zajlik a társadalmi egyeztetés – Rövid Ellátási Láncok

Az egyik felhívás, amelyet véleményezni lehet, az ún. rövid ellátási láncokhoz (REL) kapcsolódik. A REL fogalmát, rövidítését valamikor a Vidékfejlesztési Program tervezésekor találták ki annak felelősei. A fogalom alapvetően a termék gyors, rövid úton való eljutását jelenti, a termelőtől a fogyasztóig.

A program alkotói célul tűzték ki a mezőgazdasági termelők piacra jutásának segítését. A cél elérését a kormány a REL csoportok felállítása által tervezi megvalósítani.

A pályázat ösztönözni kívánja az ellátási lánc szereplőinek horizontális és vertikális együttműködését. A cél a helyi, közvetlen értékesítési lehetőségek létrehozása, fejlesztése, a termelők piacra juttatása, jövedelmük növelése, promóciós kampányok lebonyolításának elősegítése. A felsoroltak alapján a felhívás szerteágazó tevékenységeket támogat. Mindennek alapja azonban egy termelői együttműködés, amely nemcsak rövid, hanem hosszú távon is megfelelő értékesítési csatornaként működik majd az abban résztvevők számára. Az együttműködés ösztönzését szolgálja, hogy a pályázaton csak REL csoportok vehetnek részt.

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Olyan konzorciumok és gazdasági társaságok,

• akik legalább öt mezőgazdasági termelő és egy piacszervező együttműködésében jönnek létre, és
• tagjaik között legalább öt mikrovállalkozásnál nem nagyobb mezőgazdasági termelő van.

A támogatási kérelmek benyújtására a jelenlegi felhívás alapján 2017. május 8. napjától lesz lehetőség.

IDE kattintva társadalmi egyeztetés során lehetőségünk van a felhívás szövegezésének véleményezésére 2017. február 13-ig.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook