Agrárpénzek

Piac

Többlettámogatással ösztönzik a generációváltást

Közel hetvenmilliárd forint jutott el célzottan a fiatal gazdákhoz, az európai uniós forrásokból eddig csaknem 1300, negyven év alatti termelő elindulását segítette a kormányzat. A generációváltást segítő intézkedések sora a következő támogatási ciklusban újabb elemmel bővül majd. A tervek szerint a gazdaságátadásban részt vevők többlettámogatásokra számíthatnak a beruházási pályázatok kapcsán.

Jelentős támogatásra számíthatnak a következő európai uniós finanszírozási ciklusban a fiatal mezőgazdasági termelők Magyarországon. Az Euró­pai Bizottság előtt lévő stratégiai tervben – amely a 2027-ig szóló közös agrárpolitika forrásainak hazai felhasználását foglalja össze – a kormányzat a már meglévő konstrukciók mellett további támogatási elemeket is tartogat a negyven év alatti termelők részére. Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában rámutatott: a kormány döntése alapján 2027-ig minden eddiginél több, mintegy 4256 milliárd forintot fordíthatunk a vidék, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére; a vidékfejlesztési forrásokból természetesen a fiatal gazdák is részesülnek.

Fotó: pixabay.com

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a termelői generációváltás ösztönzésére szolgáló intézkedéseket a Vidékfejlesztési program külön alprogramban foglalta össze, amelynek alapján a fiatal gazdák a különböző beruházásokat támogató pályázatokban az alaptámogatási intenzitáson felül tíz százalékponttal növelt támogatásra jogosultak.

– Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 1172 fiatal részesült mintegy 53,7 milliárd forintos támogatásban. Az alprogram másik jelentős intézkedése a fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott induló támogatás, amelynek keretében 1298 igénylő részére 16,2 milliárd forintot biztosítottak – derült ki a miniszter válaszából.

A tervek szerint ezen két támogatási formára a 2022 utáni időszakban is támaszkodhatnak majd a fiatal termelők. A generációváltást pedig újabb elemekkel is ösztönözné a kormányzat. – A programban új elemként jelenik meg a gazdaságátadás támogatása, amivel célunk annak ösztönzése, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel álló gazdálkodók mezőgazdasági üzemeit fiatalabb termelők vegyék át. Ráadásul a gazdaságátadásban részt vevők a beruházási támogatások esetében szintén többlettámogatásban részesülnek majd – hívta fel a figyelmet Nagy István.

A szaktárca vezetője szerint a fia­talok elindulását az európai uniós források mellett a kedvezményes finanszírozási konstrukciók is segítik. A Széchenyi-kártya program részeként bevezetett agrár Széchenyi beruházási hitel Go konstrukció keretében folyósított hitel maximális összege egymilliárd forint, futamideje legfeljebb tíz év.

A támogatás figyelembevételével fizetendő kamat évente fix 0,5 százalék, a saját erő a beruházási költségek tíz százaléka. A hitelhez az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány legfeljebb kilencvenszázalékos mértékű készfizető kezessége kötelező elemként kapcsolódik, a támogatás figyelembevételével évi 0,5-1 százalékos díjjal.

 

Nem mindegy, ki viszi tovább a vállalkozást

A generációváltás az elmúlt években központi kérdéssé vált a hazai agráriumban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi agrárcenzusának eredményei szerint a 65 évesnél idősebb termelők – akiknek már vannak terveik a gazdaságuk jövőjéről – négyötöde gondolja úgy, hogy családi körben viszik majd tovább a gazdálkodást, a 40 év alattiaknál ugyanez az érték több mint kilencven százalék.

Annak érdekében, hogy a családon belüli gazdaságátadás minél gördülékenyebb legyen, az Agrárminisztérium a múlt évben külön jogszabályt dolgozott ki, amit az Országgyűlés nagy többséggel el is fogadott.

Az úgynevezett gazdaságátadási törvény nagyfokú rugalmasságot biztosít az átadás formájára és a felek kötelezettségeinek teljesítésére. Ennek megfelelően az átadás megvalósítható részben vagy egészben, ajándékozással, tartási vagy életjáradéki szerződéssel. Ezenkívül a felek megállapodhatnak egy együttműködési időszakban, amelynek során a gazdaságátvevő – megegyezésük szerint – teljesítheti a fizetési kötelezettségét.

agrotrend.hu / MNO

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook