Agrárpénzek

Piac

Új hitelkonstrukciót mutatott be az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újabb kedvező hitelkonstrukciókat jelentett be kifejezetten az agrárvállalkozások számára, az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett.

Az MFB kiemelte: a már meglévő hiteltermék megújításával kidolgozott finanszírozási megoldások akár 100 százalékos mértékű kamat- és díjtámogatás mellett jelentősen javíthatják a versenyképességet, és ösztönzik a mezőgazdasági fejlesztéseket – írja az MTI.

fotó: pexels.com

Bővül az idén januárban meghirdetett MFB Agrár Hitelprogram, mostantól már erdőgazdálkodók és erdészeti szolgáltató vállalkozások is pályázhatnak, hogy az elnyert hitel segítségével erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházásokat valósítsanak meg. Önállóan finanszírozható például erdőgazdálkodásban használt gépek, eszközök beszerzése, fatermékek felkészítését szolgáló gépek beszerzése, valamint erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását vagy tárolását szolgáló fejlesztés.

A 100 milliárd forint keretösszegű hitelprogram továbbra is felhasználható a vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására. A közvetlenül az MFB-nél igényelhető konstrukció futamideje maximum 15 év lehet, a felvehető hitelösszeg erdészeti beruházások esetén már 5 millió forinttól indul, maximuma pedig 250 millió forint, minden más esetben minimum 100 millió, maximum 1 milliárd forint lehet – tették hozzá.

Kedvezőbb feltételekkel igényelhető a 15 milliárd forint keretösszegű MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, a 8 milliárd forint keretösszegű MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, valamint a 6 milliárd forint keretösszegű MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 is. A saját erőt nem igénylő konstrukciók keretében felvett hitelhez kapcsolódóan – a mostani módosítást követően – a vállalkozások 100 százalékos mértékű kamat- és díjtámogatás igénybevételére jogosultak.

Az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 esetében a kamattámogatás igénybevételére jogosult vállalkozás csak a jóváhagyott kamattámogatás mértékével csökkentett kamatot fizeti meg a finanszírozó hitelintézet számára, míg az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, valamint az MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram 2020 programok esetében a kamattámogatásra jogosult vállalkozás a kincstárnál kérheti a megfizetett kamatokról szóló igazolás birtokában a kamattámogatás kifizetését.

Az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 programot csak mikro-, kis- és középvállalatok vehetik igénybe, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram 2020 esetében viszont nagyvállalatok is igényelhetnek finanszírozást.

fotó: pixnio.com

Az MFB hangsúlyozta, a piaci igényekhez és a gazdasági környezethez való alkalmazkodás alapján megújult hitelprogramok összesen 129 milliárd forintos finanszírozási lehetőséget jelentenek a vállalkozásoknak.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés