Agrárpénzek

Piac

Változatlanok a feltételek a földárverések harmadik ütemében

Változatlan feltételek mellett licitálhatnak a gazdák a földárverések harmadik ütemében – fejtette ki Fazekas Sándor az M1 aktuális csatornán kedden reggel.

A földművelésügyi miniszter elmondta: a nyilvános árveréses értékesítésnél megbízhatóbb, átláthatóbb nincs, így nem látták szükségét a módosításnak. A legfontosabb továbbra is, hogy földművesek vehetnek Magyarországon földet, akik mintegy 110 ezren vannak.

A szaktárca vezetője arra számít, hogy a harmadik ütemben meghirdetett 60 ezer hektár jelentős része elkel, eddigi tapasztalatok alapján egy körben átlagosan 40-60 százalék volt a vásárlási hajlandóság. Emlékeztetett, hogy a "Földet a gazdáknak!" program eredményeként az öt évvel ezelőtti 250-ről közel felére, 130-ra csökkent a nagybirtokok száma. A területük nagysága pedig csaknem 800 ezer hektárról, 440 ezer hektárra mérséklődött, ami igazolja, hogy egyre több kis- és közepes gazda jut földhöz és ezzel életlehetőséghez.  

Megjegyezte, hogy a kormány célja továbbra is az agrár középosztály erősítése, a kis- és közepes családi gazdaságok földhöz juttatása és hogy 80-20 százalék legyen a családi gazdaságok és a nagybirtokok aránya.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook