Agrárpénzek

Piac

Visszaszorulóban van a fűszerpaprika vetésterülete

A termesztők jövedelmezősége kritikus szintre csökkent, éppen ezért az ágazat idén több forrásból juthat majd támogatáshoz.

– A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, ezért még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán kedden a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetéseket követően.


Nagy István: a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint – fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón az agárminiszter kiemelte: a fűszerpaprikát termelők sok problémát megfogalmaztak

  • a külföldi import mennyiségével, alacsony árfekvésével,
  • a megváltozott fogyasztói szokásokkal és a feketekereskedelemmel,
  • valamint a klímaváltozással és az öntözés nehézségeivel kapcsolatban.

– Ezekre mind választ kell adni, akárcsak arra, hogy megfelelő termésmennyiséget adó, a kor követelményeinek megfelelő vetőmagok, fajták és hibridek álljanak rendelkezésre – tette hozzá. A tárcavezető kiemelte

a fűszerpaprika vetésterülete visszaszorulóban van, a termesztők jövedelmezősége pedig kritikus szintre csökkent,

éppen ezért az Agrárminisztérium (AM) számos forrásból nyújt támogatást az ágazatnak.

Emlékeztetett, a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezenfelül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek. Nagy István bejelentette,

idén jelentősen bővítik a nemzeti forrásból 2014 óta működtetett, a fémzárolt vetőmag költségeihez nyújtott támogatást.

A forrás eddig a vetőmag költségének 75 %-a, de legfeljebb kilogrammonként 30 ezer forint volt. Ennek mértékét 100 ezer forintra emelik. A miniszter megfogalmazása szerint a cél az, hogy a magas minőségű, drága vetőmagok megvásárlása se jelentsen a termelőknek túlzott anyagi megterhelést.


Több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat – fotó: Pelsőczy Csaba / AM

Hangsúlyozta továbbá, hogy új jogcímként, jelentős, évente legfeljebb mintegy 20 millió forintos energiaköltség-támogatást vezetnek be, azoknak a szárítmány-előállítóknak, akik gázt használnak.

A támogatás a felhasznált éves hőmennyiség arányában sávosan, csökkenő mértékben vehető majd igénybe először idén nyáron, a tavalyi év második fél évében és 2019 első fél évében szárításra felhasznált gáz után.

– A program elérhető lesz egyéb zöldség-gyümölcs, illetve fűszer- és gyógynövényszárítással foglalkozó üzemek számára is

– tette hozzá.

Nagy István beszélt arról is, hogy a fűszerpaprika jövője érdekében tervezik egy egységes védjegy alkalmazását, amellyel megkülönböztethetővé válik az import a hazai termesztésű paprikától.

Németh József, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnöke elmondta: stabilizálhatja az ágazat helyzetét a minisztérium által nyújtott segítség, a termelők vetőmagár-, illetve a feldolgozók gázár támogatása. Kiemelte, amennyiben pedig az idei időjárás szélsőségektől mentes lesz, akkor az akár 8-10 ezer tonnás hazai termelés képes lesz reményt adni, hogy a jövőben a nehéz munkát igénylő zöldségágazat, benne a fűszerpaprikával ismét fellendüljön.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés