2019.12.15., vasárnap , Valér

Agrárpénzek

2019. november 26. kedd • 10:17

Zártkerti fejlesztésekre is jutott több, mint 2 milliárd forint

Összesen 232 pályázatot támogatott az agrártárca a zártkerti programban. Az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai pályázhattak.

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúra-fejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség - írja az Agrárminisztérium.

fotó: pexels.com

Az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai pályázhattak akkor, ha vállalták a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon meglévő genetikai sokféleség megőrzését, a mezőgazdasági hasznosítást elősegítő fejlesztésekhez szükséges infrastrukturális háttér fejlesztését, nem utolsó sorban pedig a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradásának biztosítását.

A pályázat keretében támogatható tevékenységek közé tartozott a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítása, ezek csapadékvíz elvezetéséhez szükséges fejlesztések, karbantartások elvégzése; vízvételi hely kialakítása, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítése; villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések létesítése; vadkerítés, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése, valamint területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.

A döntést követően az Agrárminisztérium – az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva – támogatói okiratot köt a nyertes önkormányzatokkal, amelyek a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget a felhatalmazó levelek megküldését követően kapják meg. A nyertesek listája itt érhető el.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.