Agrárpiac

Piac

222 külföldi vásárolhat magyar termőföldet

Ma Magyarországon a közel 10 millió emberből 105 ezer embernek lehet egyáltalán lehetősége, hogy állami földekhez jusson az árveréseken – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 30. kormányinfón. Ebből a 105 ezer emberből mindössze 222 a külföldi állampolgár.

fotó: 123RF

A pontos szám azért ismert, mert készült egy jelentés, amelyben ezek az emberek név szerint szerepelnek. Ha a szabályok engedik, akkor ezt a listát a közvélemény is megismerheti később.

Lázár szerint a külföldi állampolgárok zöme román, német és osztrák, azonban többségüknek magyar neve van.

A miniszter szerint ez a szám nem akkora, hogy az indokolná a szabályok módosítását a földművesek kizárása érdekében. Ráadásul a 222 emberből is csak olyanok licitálhatnak a földekre, akik "helyben lakók".

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint az Európai Bizottság (EB) ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú, helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken. Lázár elmondta azt is, további 20 ezer hektár földet is árverésre bocsátanak.

A miniszter szerint az MSZP és a Jobbik jelentette fel a magyar kormányt az EB-nél, amely konzultáció keretében jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy a külföldiek is vásárolhassanak földet, de a két ellenzéki párt feljelentését elutasítja.

Közölte azt is, hogy 10 milliárd forintnyi hiteligény érkezett be a Budapest Bankhoz, ezeket a pénzintézet jóvá is hagyta.

Lázár beszámolt arról is, hogy az új földtulajdonosoknak lehetőséget teremtenek arra, hogy rendszeresen felülvizsgálhassák a földbérleti díj mértékét, azt azonban a piaci viszonyoknál magasabb árban nem határozhatják meg.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés