Agrárpiac

Piac

4,5 milliárd dollár kárt okozott nekünk az orosz embargó

Magyarország az orosz embargó enyhítésében, az agrártermékeket érintő részleges feloldásában érdekelt – jelentette ki Budai Gyula szerdán Szentesen.

 Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos a Hungerit Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország szeretné elérni, hogy július végén az uniós országok ne automatikus döntést hozzanak a kérdésben, hanem legyen vita arról, mennyire érték el hatásukat a bevezetett szankciók.

A 2014 augusztusában bevezetett korlátozások majdnem 4,5 milliárd dollár exportkiesést okoztak a magyar gazdaságnak, a legnagyobb vesztes az agrárium és az élelmiszer-feldolgozás – közölte a politikus.  Hozzátette: a magyar álláspont, hogy nem szankciókon keresztül lehet egy krízist rendezni.

A miniszteri biztos kifejtette, az embargó hatásait enyhítő kormányzati intézkedések – a belső piacok megszilárdítása, új alternatív piacok építése – sikeresek voltak. Jelentősen növekedett a magyar élelmiszeripar jelenléte Dél-, és Dél-Kelet-Ázsiában, főként Japánban, Tajvanon, Szingapúrban, és dolgoznak a thaiföldi piacra való bejutáson is.

Budai Gyula hangsúlyozta, Magyarországnak továbbra is nagyon fontos az orosz piac, a hazai cégek részt vesznek az oroszországi élelmiszeripari vásárokon, számos vállalkozás megfelelt az élelmiszer-biztonsági hatósági auditokon, így az embargó megszűnését követően azonnal el tudnak kezdeni szállítani.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés