2022.10.02., vasárnap , Petra

Agrárpiac

2016. április 29. péntek • 11:27

A fagy szüretelte le a szamócát Tolnában és Somogyban – nagy az elkeseredettség

Deres volt a szalma a faddi virágzó földi epres sorai között. Az lett volna a feladata, hogy megvédje a növényt a lehűléstől, de, hogy ez mennyire sikerült, majd pár napon belül kiderül, mondta Berényi András, a helyi termelői szövetkezet egyik vezetője.

De nem csak Fadd környékén volt ilyen hideg április 26-án hajnalban, Tolna megye egy-egy mélyebben fekvő völgyében mínusz 2 fokot is mértek, és ez már meglátszik az oda telepített szőlőkön is. Dr. Vörös Géza, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi főosztályának vezetője elmondta, váratlanul érte a mezőgazdaságot ez a kési hideg, védekezni nem nagyon tudtak ellene. Sok helyen már fólia alatt vannak a dinnyepalánták is, csak remélni lehet, hogy nem tett bennük kárt a hajnali fagy.

Van ahol a szőlő friss hajtásain, van ahol az egy éves ültetvényekben, oltványokban már látszik a hideg nyoma, lebarnult a levél és a hajtás. Hasonló a tapasztalat a diófáknál is, a mélyen fekvő völgyekben mintha leforrázták volna a fát.

Országos viszonylatban még rosszabb a helyzet. Az elmúlt napok hajnali lehűlései miatt a hatalmas kár keletkezhetett a gyümölcsösökben, – mondta Csizmadia György, a Fruitveb Gyümölcstermelői Főbizottságának az elnöke.

Leginkább a szamóca szenvedhette meg a fagyokat. Átlagosan 30 százalékos terméskiesést jelenthet az április végi rossz időjárás. Pár hete még, az idei virágzás akár rekordterméssel is kecsegtethetett volna, ha nincsenek az április végi fagyok.

A múlt héten még csak a szabolcsi almáskertekre csapott le a hideg, de a héten már a Dunántúlon és Közép-Magyarországon is, főleg Zalában -3,5 fokot mértek a hajnali órákban. Ha a várható termést nézzük, akkor a gyümölcsösöknél átlagosan 30 százalékkal kisebb mennyiségre számíthatnak most – mondta Csizmadia György.

Hatalmas a csapás: egy éjszaka alatt leszüretelt a fagy Somogyban

Egyetlen éjszaka majdnem mindent leszüretelt a fagy a csökölyi eperföldön, szinte a teljes idei termés odaveszett. A termelők között óriási az elkeseredés, nem látják biztosítottnak a jövőjüket. Somogy megye más térségeiben is lecsapott az április végi fagy, most mérik fel az általa okozott károkat.

– Semmi sem tudunk tenni! Hatalmas a kár, oda a befektetett összeg, több millió forint. Az eper 90 százaléka elfagyott. Másodvirágzás ugyan még lehet, a bokrok tövében van is néhány kezdemény, de minimális termés várható – sóhajtott Nezdei Sándorné.

A csökölyi termelők kétségbeesésükben füstölőkkel védekeztek, de nem értek el semmit, nem tudták eloszlatni az éjszakai hideget. Most attól rettegnek, hogy a napokban újabb fagyok várhatók.

– Miben reménykedjünk? Tavaly a jég verte el a termést, aztán meg annyi eső esett, hogy elrohadt. Volt olyan parcella, ahonnan egy szem epret sem szedtünk. Gyönyörűnek ígérkezett az idei termés, már attól tartottam, hogy nem tudok elég napszámost szerezni, tíz-tizenöt embert is foglalkoztatni tudtam volna naponta. Hát erre most nem lesz gondom. Egy éjszaka leszüretelt a fagy... – mondta a keserűen az őstermelő.

Nezdei Sándorné 36 éve foglalkozik a csökölyi eperrel, de úgy gondolja, hogy ennek sokáig ilyen feltételek között nincs értelme, és ha így folytatódik, sokan feladják majd az országban a mezőgazdasági termelést.

– Biztosítást nem lehet kötni fagykárra, elzárkóznak a pénzintézetek. Kukoricára is csak tűz-meg jégkárra köthető. Ha valós veszély fenyeget egy növénykultúrát, nem szívesen fizet a biztosító. Csak az a jó, hogy a gazda fizessen, de ők mentesek legyenek a kártérítéstől – folytatta Nezdei Sándorné. – Hiába fizettem a kárenyhítési alapba... Még nem kaptuk meg az MVH-tól a bogyós gyümölcsökre járó plusz támogatást, sem a tavalyi évre az egy éves támogatás teljes összegét. Augusztusban pedig már újra palántát kéne telepíteni. Ha pályázni szeretnénk, ahhoz is önerő kellene, de miből? Úgy látszik, hogy nem fontos a magyar eper, ha mi feladjuk a szakmát, jön majd a spanyol...

Most jelentkeznek a fagykárok a földeken, lesz munkájuk a falugazdászoknak, hogy felmérjék a helyzetet. A kukoricát sem kímélte a hideg, főként a dél-somogyi területeken nagy a kár.

– Most kezd lilulni, barnulni, száradni a fagy csípte növény. A gyümölcsösökben hatalmas a kár. A kukorica is kibújt már, a repce a virágzásában károsodott, rájuk is lecsapott a fagy – mondta a nagybajomi Szabó Tamás, a MAGOSZ elnökségi tagja. – A kár felmérése jelenleg is zajlik, néhány nap múlva derülhet ki, mekkora a veszteség valódi nagysága. Hogy mit lehet tenni? A kukoricát kitárcsázni és újravetni, de ez jelentős többletköltséget jelent a gazdáknak. Hogy van-e ok az elkeseredésre? A magyar mezőgazdaságban mindig, lásd a tej, a hús, és a kukorica árakat.

Nem lehet tudni, hány hektárt érintett a fagy, mert vannak mélyebben fekvő területek, ahol jobban megült, és vannak védettebb térségek. Előfordul, hogy akár egy kilométeres körzeten belül is változik a hőmérséklet.

– Emiatt foltszerűen sújtotta Somogy mezőgazdaságát az északról bevágó hideg légáramlat – mondta Tóth István növényvédelmi szakmérnök, a növényorvosi kamara elnökségi tagja. – Szőlészektől kaptam jelzést a megye középső és északi részéről, hogy pusztított náluk a fagy a kisebb gazdaságokban, ez a Balaton-parton kevésbé volt jellemző. A kiskertekben a burgonya már kibújt, szenvedett is a fagytól, és arról is hallottam, hogy a kiültetett palántákat is károsította. A szamócásokra nézve pedig egyenesen tragikus volt a -1,-7 Celsius fok. Előtte nyári meleg volt, ezért is mondható, hogy elszoktunk az április végi fagytól, holott az időjárásunkban nem ritka, sokszor a virágzó gyümölcsfákat éri súlyos fagykár.  

agrotrend.hu / teol-sonline

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.