A hét témája: Az élelmiszeripart nem lehet csak a kisvállalkozások hátán előre lendíteni

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulásával egyértelművé vált, hogy a tagjai által a teljes hazai élelmiszer-előállítási láncot, a mezőgazdasági termelő tevékenységet és a vidékfejlesztés területét le kívánják fedni. Az élelmiszeripari cégek is ekkor kerültek a Kamarába. Milyen kiindulási célkitűzéseket fogalmaztak meg?

– Kicsit tartottunk attól, hogy egy nagyobb jogkörrel és hatáskörrel rendelkező, de alapvetően mezőgazdasági termelők által meghatározott intézmény lesz, ami esetleg olyan kezdeményezéseket fog tenni – jogszabályi változtatásokat és szerződésekkel kapcsolatos mintakezdeményezéseket –, amelyek a feldolgozóipar alapvető érdekeit sérthetik.

Éder Tamás: Kérdés, hogy mit tudunk kezdeni az élelmiszeripar fejlesztési forrásaival – fotó: agrotrend.hu

Amikor tisztázódott, hogy az élelmiszeriparnak is kötelezően a Kamarában kell lennie, akkor szakmai érdekképviseleti körökben úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a döntéshozási szintekre is tagokat delegálni, hogy a Kamara esetleges ilyen típusú tevékenyégének elejét vegyük. A kezdeti célkitűzésünk tehát alapvetően az volt, hogy még véletlenül se kerüljünk olyan helyzetbe, hogy a Kamara tevékenysége nehezítse a gazdasági tevékenységünket. Az új Kamara megalakulását követően néhány az élelmiszeriparral kapcsolatos,  kedvezőtlennek tűnő elképzeléseket azonban sikeresen tudtuk kezelni, és később az idő a félelmeinket nem igazolta vissza.

– A kamarai tagság milyen pozitívumot hozott az élelmiszeripari szereplők számára?

– Az élelmiszeripar lobbiereje hagyományosan lényegesen gyengébb, mint a mezőgazdasági termelőké, ezért felmerült, hogy esetleg az ő érdekérvényesítő erejük alkalmazásával tudnánk az élelmiszeripar számára is fontos változásokat elérni. Két ilyen területet említenék meg: az áfacsökkentések, valamint az élelmiszeripar számára juttatandó európai uniós és részben nemzeti támogatások területét. A Kamara vezetése viszonylag hamar mindkét területen az élelmiszeripari kérések mellé állt, és együtt dolgoztunk annak érdekében, hogy az ágazat számára is fontos döntések minél előbb megszülessenek.

Az áfacsökkentés érdekében tett lépéseket még akkor is sikerként kell kezelnünk, hogyha a Kamaránál egy gyorsabb ütemű és szélesebb körű, az élelmiszerek tágabb körére vonatkozó áfacsökkentést láttunk volna szerencsésnek.

De legalább elindult egy folyamat, amit szeretnénk fenntartani, és mindent megteszünk a jövőben is annak érdekében, hogy újabb és újabb termékkörök kerüljenek be az alacsonyabb áfakategóriába. Ilyen volt egyébként még a támogatások kérdése is.

– Az ágazat fejlesztésére 300 milliárd forintot biztosít a kormány. Mire lesz ez elegendő?

– Több alkalommal is elhangzott, hogy „csak 300 milliárd, az kevés”. Igen, csakhogy ez pont 230 milliárd forinttal több, mint amit az előző hét éves EU támogatási ciklusban kapott az élelmiszeripar. Nyilván mindig lehetne több, és küzdenünk is kell majd érte, de önmagában nagy eredménynek tartom, hogy sikerült elérni, hogy a mikro-, kicsi és közepes méretű vállalkozások érdemi fejlesztési forrásokhoz juthatnak. Nagy kérdés, hogy ezzel miként tudnak élni a kedvezményezett vállalkozások. A nagyvállalkozásoknál is láthatóak már pozitív jelek, mivel a Kormányzat nemzeti forrásból több nagy beruházáshoz nyújtott érdemi szubvenciót.

– Több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a szakmapolitikai információ-áramoltatás az egyik olyan terület, ahol bőven akad még teendő.

– A magyar élelmiszergazdaság szereplőinek jó része a nemzetközi, napi információkat nem éri el – legyenek azok az piaci folyamatokra vagy a technológiai fejlődésre vonatkozóak. Ezek összegyűjtése és a tagok számára emészthető formában való eljuttatása az, ami fontos feladatunk. A tagoktól is várjuk, hogy jelezzék felénk, hogy mi az, amire a legnagyobb szükség lenne, és ott hogyan segíthetnénk.

– Mégis melyek azok a területek, ahol szükség lenne tudásfrissítésre, aktualizálásra?

– Az alapvető és napi piaci ismeretek, információk, a hozzáférhető nyilvános piaci prognózisok eljuttatása olyan terület, amit még tovább szeretnénk erősíteni. A konkrét nemzetközi gyakorlati tapasztalatokhoz való hozzájutás segítése is elengedhetetlen. A tej– és húskészítmény területén már szerveztünk nemzetközi gyakorlati szakmai terepmunkát. Kapcsolatban állunk spanyol és francia intézményekkel, több tagunk is részt vett már gyártási és technológiai ismeretek bővítésére vonatkozó továbbképzéseken. Ezt mindenképen bővítenénk, hogy minél több területen, minél több tagunknak lehetősége legyen arra, hogy a legkorszerűbb ismereteket közvetlenül a gyakorlatban is megszerezhessék. A nemzetközi kiállításokon való részvétel is kiváló alkalom a legfrissebb technológiák megismerésére.

Fontos látni, hogy milyen irányba változnak az élelmiszeripari trendek, az ezekhez való alkalmazkodás ma már elengedhetetlen.

Ahol mindenképpen tervezzük még az erősebb kamarai aktivitást, az az élelmiszeripar és az élelmiszeripari termékek reputációjának javítása. Rengeteg a tévhit, a termelés folyamatát meg nem értő elképzelés a mai közgondolkodásban. Azt gondolom egyébként, hogy az élelmiszeriparnak úgy általában egy kicsit transzparensebbé kell válnia

– Milyen gazdasági és filozófiai különbségeket lát a hazai és az európai élelmiszeripar között?

– Ami személy szerint elégedetlenséggel tölt el, az az, hogy a magyar szakmapolitika úgy látja, hogy a problémák nagy részét szabályozással kell megoldani, és hogy az élelmiszeripar képtelen a saját érdekeinek felismerésére, és ezért majd szabályozással kell „jó útra terelni”.

A magyar élelmiszeripar egy nagyon szigorúan leszabályozott, és ebből adódóan elég nagy szabályozási, adminisztratív terheket cipelő iparág.

Szerintem egy kicsit nagyobb szabadság hasznosabb lenne, egyelőre azonban nem ez az irány. Ez alapvető gazdaság-filozófiai megközelítésbeli eltérés.

Az élelmiszerekkel kapcsolatos sok nemzetközi szabályozás önkéntes rendszereken, önkéntes ágazati vállalásokon alapul. Olyan rendszereken, ahová a termelők önkéntes alapon csatlakoznak, és saját belső szabályozási rendszert alakítanak ki. Egy csak államilag irányított bizalomépítés szerintem nem megoldás és Magyarországon is arra lenne szükség, hogy önkéntes szakmai szabályozások váljanak meghatározóvá, és az állam szerepe inkább az élelmiszerbiztonsági kérdésekre koncentrálódjon.

– Ilyen nézetkülönbség az is, hogy egyes tevékenységeket az élelmiszeriparban nem lehet tartósan fenntarthatóan, gazdaságilag racionálisan működtetni egy bizonyos méret alatt?

– Tudomásul kell venni, hogy vannak olyan élelmiszeripari termékek, elsősorban a viszonylag alacsony szinten feldolgozott tömegtermékekre gondolok, amelyek versenyképességét az határozza meg, hogy mekkorában és milyen hatékonysággal állítják elő. Csak két példát hagy mondjak, tipikusan ilyen a tőkehús vagy a dobozos tej. Ezeknek a termékeknek a versenyképessége nemzetközi szinten akkor értelmezhető, hogy ha azt viszonylag nagy méretben végezzük, ehhez pedig nagy feldolgozó üzemekre van szükség.

– Mennyire korlátozott az élelmiszeriparban az összefogás lehetősége?

– Azt gondolom, hogy korlátozottabb, mint a termelők esetében, de nem lehetetlen. Nagyon nehéz két-három élelmiszeripari cég alkalmazott technológiáját, receptúráját és minden egyéb körülményt homogenizálni. Márpedig ha ez nem valósul meg, akkor a végtermékek között jelentős különbségek lehetnek, amit a nagy mennyiséget igénylő piac nem fog befogadni. Még a dobozos tejek között is eltérések tapasztalhatóak, ha más-más üzemből kerülnek ki.

Vannak olyan termékek, amelyeket nemzetközileg versenyképesen csak nagyban lehet csinálni, ehhez nagyüzemek kellenek, és ez az, amire elég nehezen lehetett az elmúlt időszakban rávezetni a szakmapolitika irányítóit.

A magyar élelmiszeripart csak a mikro- és a kicsi, manufakturális vállalkozások hátán nem lehet előre lendíteni. Nagyon fontosak, jó, hogy vannak, réspiacokat szolgálnak ki, de a magyar élelmiszeripar tevékenységének 80 százalékát a közepes és nagyüzemek adják, és ennek megfelelő figyelmet kellene rájuk fordítani.

– A cégek mérete alapvetően befolyásolja azt, hogy gondolkodhatnak-e exportban, vagy sem.

– Abból kell kiindulni, hogy Magyarország a saját lakosságának ellátásán túl alsó hangon el tud látni még további 5-10 millió embert. Ergo, ha csak erre a piacra rendezkednénk be, akkor ez azt jelentené, hogy a termelésüknek mintegy harmada, fele az országban maradna felesleg formájában.

Magyarország mindig is abban volt érdekelt, hogy lehető legszabadabb legyen a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek nemzetközi áramlása.

Adottságaink okán mindig is nettó exportőrök voltunk ezen termékkörben, még a legsúlyosabb években is és az exportnak nagyon fontos szerepe van az ágazat gazdálkodásában

A legtöbb potenciális exportpartner számára egy gazdaságilag is értelmezhető nagyságú áru- és termékmennyiséget kell produkálni, mert 16 doboz termékkel nehezebb mit kezdeni a nemzetközi piacon, mint 16  raklapnyi áruval. Tehát az export esetében erősebben léteznek a méretbeli korlátok. Különösen igaz ez a leginkább növekvő távol-keleti piacokon, ahol a piacra lépési méretküszöbök magasabbak az átlagosnál. Ahhoz, hogy kisebb mennyiségű termékkel is racionálisan lehessen az exportpiacokra lépni, ahhoz különleges termékekre van szükség.

agrotrend.hu