Agrárpiac

Piac

A nyers tej forgalmi adóját csökkentené a kormány

A kiskereskedelemben elérhető ultrahőkezelt (UHT) tejek helyett az alapanyag, vagyis a nyers tej forgalmi adója csökkenhet a jövő évtől öt százalékra – tudta meg a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, a döntés megszületett, a kormány már csak a technikai részletek kidolgozásán munkálkodik. Az alapanyag forgalmi adójának csökkentésével egyébként nemcsak a tej, hanem az abból készült tejtermékek versenyképessége is javulhat a hazai piacon. Lázár János, egy pénteki fórumon elmondta: a sertéshús forgalmi adócsökkentése jól rámutatott arra, hogy az alacsonyabb áfa ugyan jelentõsen csökkentette a fogyasztói árakat – ezzel javítva a lakosság vásárlóerejét –, a termelõk azonban a pozitív irányú intézkedésbõl szinte semmit sem éreztek. Ennek oka, hogy a kereskedelem az értékesítési ár mellett a beszerzési árat is csökkentette, így a termelõk kénytelenek még olcsóbban továbbadni a portékájukat a kereskedõknek, mint korábban. A tárcavezetõ szerint a kormány tanult ebbõl, a tej esetében ezért olyan intézkedést szeretne meghozni, ami a közvetlenül kifizetett támogatások mellett valós segítséget jelent a tejtermelõ gazdaságoknak. A helyzet ugyanis egyre súlyosabb. A hazai tejfelvásárlási árak mára 70 forint alá estek, sõt, a kisebb termelõk esetében az 50 forintot is alig éri el egy liter nyers tej ára. Ez a szint jóval az elõállítási költség alatt van, s ha tovább csökkennek, félõ, hogy tehenészetek tucatja hagy fel a termeléssel.

agrotrend.hu/magyaridok

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook