Agrárpiac

Piac

A rekordár után már csökkenés mutatkozik a tojás árában

A tömeges termékvisszahívás utáni hiány drágulást hozott az unióban.

Az egy évvel ezelőtti áfamérséklés következtében nem csökkent a tojás ára, hanem a szennyezések miatt emelkedni kezdett. Idén januárban újra lefelé indultak az árak – mondta a Magyar Hírlapnak Molnár Györgyi, a Baromfi Terméktanács Tojás- és a Szabadtartásos Szövetség titkára.

A tavaly januári áfacsökkentést nagy örömmel fogadta a piac, és jelentősen kedvezőbb árakat vártak tőle a fogyasztók, ám ez a gyakorlatban mégsem teljesült. Idén augusztusban jött a hír először, hogy a nyugat-európai államokban egyes telepek nem megengedett szereket alkalmaztak az állatok védelme érdekében, mely átmegy a végtermékbe, vagyis a tojásba, és az emberre is káros. Ez Európa-szerte óriási állománykivágást és termékvisszahívást vont maga után, melynek a következtében az egész unióban hiány alakult ki, Németországban és Hollandiában kiürültek a boltok polcai. Emellett a madárinfluenza is jelentős károkat okozott a baromfiágazatban egész Európában.

fotó:123rf

Tojás- és a Szabadtartásos Szövetség titkára elmondta, hogy Magyarország kis mértékben, 25–30 százalékban importra szorul. Az importárak pedig erősen befolyásolják a hazai árakat. Elsősorban Lengyelországból importálunk, a lengyelek pedig elkezdtek más irányba eladni, magasabb áron, nálunk emiatt csökkent az import mennyisége.

Végeredményben az egész unióban, így hazánkban is jelentősen megemelkedett mind a termelői, mind a fogyasztói tojásár, így eljutottunk egészen a hatvan forintos rekordárhoz. Ehhez képest most januártól már csökkenés mutatkozik, jelenleg 54 forint körüli egy közepes méretű tojás ára a boltokban.

Biztatónak tartja a szakértő, hogy a termelői árak jóval nagyobb mértékben csökkentek, mint ahogy ez most a fogyasztói árakban tapasztalható.

fotó:123rf

Molnár Györgyi azt prognosztizálja rövid távon, hogy

a termelői árak stabilizálódnak a mostani árak környékén, s ez a fogyasztói árakban további csökkenést eredményez január végére, február elejére.

A szakértő ugyanakkor azt is kiemeli a tojással kapcsolatban, hogy még mindig a legolcsóbb teljes fehérjeforrásunk. Egy három tojásos rántottából jóllakik egy felnőtt ember, és ez még a magas árak ellenére sem éri el a kétszáz forintot, ezért kijelenthető, hogy ár–érték arányban többet ad a tojás, mint ahogy azt az ára kifejezi.

agrotrend.hu / magyarhirlap.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook