Agrárpiac

Piac

A téli fagyok alaposan lenyomhatják a gabona árát

Komoly problémát fog jelenti, hogy ha jobb lesz a gabonatermésünk, mint a 2016-os évben volt, akkor drasztikusan leeshetnek az árak. Hiába van többlettermés, hiába produkálunk többet, a gazda zsebében a fejlesztéshez, bővítéshez nem marad elég.

Domján Gergellyel, a Városföldi Magtár Kft. tulajdonosával és a Bács Kiskun megyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével Dimény Zoltán beszélgetett.

– A gabonatermesztés jövedelmezőségéhez mi kell: a gazda szakértelme, a jó technológia, a jó vetőmag?

– A felsoroltak mind hozzátartoznak, mert csak úgy lehet eredményesen termelni, ha ezek a felsorolt tételek mind jelen vannak, együtt vannak. Az, hogy melyiknek mennyi a fajsúlya, sok mindentől függ. Én úgy kezdeném, hogy az időjárás. Nagyon fontos a technikai háttér is, és nagyon fontos a vetőmag, a biológiai alapok, amiről a mai világban jóformán nem beszélünk. Valamilyen visszafogott magot vetnek nagyon sokan, ezzel kárt okoznak maguknak és a minőségnek is, és itt most elsősorban a búzára gondolok. Azontúl a növényvédelem egyre kritikusabb helyzetben van, ugye nagyon sok növényvédő szert a szabályozás kivesz a forgalomból, megtiltja a forgalmazást.

Amíg nincs alternatíva, addig ezt nem volna szabad megengedni. 

Említettem a technológiát, technikát. A gépek egyre drágábbak, ugyanakkor egyre jobbak is, de ezeket azért meg kellene valamiből fizetni. Elég komoly problémát jelent az, hogy ha jobb a termésünk, mint a 2016-os évben volt, akkor valamilyen okból kifolyólag elszállnak az árak lefele.

Nagy kérdés, hogy mi marad a gazda zsebében – fotó: pixabay.com

Itt vannak most a pályázatok, ki vannak írva, ahhoz tőke kellene, és nagyon sokan most már úgy gondolkodnak, hogy van 1-2-3 olyan pályázatuk, ami elbírálatlan, nem mernek a következőbe belevágni, mert nem tudják, hogy ha nyernek, akkor honnan fognak hozzá forrást szerezni. Ugyan a bankok kínálnak forrást, még 2,5% alatti kamatra is lehet hitelt felvenni, de bizonytalan a gazdaember, ugye a svájci frankkal is úgy volt, hogy 140 forintért lehetett felvenni, és most már kétszer annyiba kerül. Én azt mondom, hogy óvatosan kell ezzel a dologgal bánni.

Félelemben vagyunk, mert az ősszel sokáig szárazság volt, utána jöttek a hideg esők, aki optimális időben tudott vetni, annál is a fejlődés elmaradt. Ez a gyenge fejlődésű gabona sokkal érzékenyebb volt a hótakaró nélküli télre. Egy szerencsénk volt, hogy átmenettel hideg időből ment a nagyon hidegbe, utána jött a hó, most már hó alatt van. Várjuk a tavaszt.

– A cégnél a tavalyi jó termés, a jó minőségű gabona a raktárban van?

– Éppen most kötöttem boltot valamelyik nap a maradékra, mert a többit el kellett adnom. Takarmányárban sikerült, nem volt a minősége jó, ezt be kell vallani. Egyébként is a 2016-os évben nagyon alacsony volt a jó minőségű búza aránya. 36 ezer Ft-ért adtam el betakarítás után a zömét, most már nem lehetett tovább várni, éppen most kötöttem a maradékra üzletet, most 40 ezer forintért sikerült eladnom.

– Ez már jónak mondható, igaz még mindig 50 ezer alatt van, ami fedezné az önköltséget?

– Az önköltséghez viszonyítva ez messze van ahhoz, én úgy gondolom, hogy olyan 45 ezer forintnak kellene lenni, az ilyen vagy hasonló még gyenge termés esetében is. 

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés