Agrárpiac

Piac

Az áfacsökkentés hatását elvitte a madárinfluenza

Súlyos veszteségeket okozott a madárinfluenza. A szükséges mennyiség 15-20 százaléka biztosított hízottliba- és -kacsatermékekből. Minden víziszárnyas drágult.

A nagy áruházláncoknál akár 80-85 százalékos készlethiányt is okozhat víziszárnyastermékekből a madárinfluenza, szeptemberig-októberig is eltarthat, mire lesz elegendő kacsa- és libahús.

Fotó:MTI

A hízottliba- és -kacsatermékekből még mindig szűk a kínálat a piacon, ez várhatóan húsvétkor sem lesz másként – közölte a Világgazdasággal a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője. Maczelka Márk hozzátette, a korábbi három helyett továbbra is mindössze heti egy szállítást tudnak teljesíteni partnereik, így csupán a szükséges mennyiség 15-20 százaléka biztosított. Pecsenyekacsából sem érkezik be annyi áru az üzleteikbe, mint tavaly ilyenkor, ezen a téren 60-80 százalékos az ellátottság. Az árfelhajtó hatás leküzdhetetlen, változó mértékben ugyan, de minden víziszárnyas drágult – erősítette meg.

Nem volt tehát alaptalan a korábbi feltételezés, hogy a madárinfluenza miatt alig lehet kacsa- és libahúshoz jutni, és a kór a baromfi iránti fokozott érdeklődést is kioltja, amit az áfacsökkentés generált. Mint ismert, a sertéshús után egy évvel idén januártól 27-ről 5 százalékra csökkent a baromfi áfakulcsa is, ami a fogyasztói árak tartós, 17 százalék körüli esését is eredményezhetné az érintett termékeknél. A Világgazdaság érdeklődésére a Lidl nem számolt be ellátási hiányról, a TESCO viszont elismerte, hogy az ünnep közeledtével a kínálat szűkülése változást hozhat az árakban. A szállítók többsége ugyanakkor teljesíteni tudja az általa vállalt mennyiséget.

– Két-három hete nem érkezett hízott víziszárnyas, de több olyan vágóhídról is tudok, amelyik nyolc hétre leállt, mert nincs mit feldolgozni – válaszolta Nagy István, a Vezér-Hús baromfi-kereskedés ügyvezetője. Szerinte a háztartások többsége lemondhat arról, hogy húsvétkor kacsacomb vagy libamáj kerüljön az ünnepi asztalra. A készlethiány pedig óhatatlanul 15-20 százalékos áremelkedéshez vezet, így mintha nem is csökkent volna január 1-jétől a baromfihús forgalmi adója – mondta. Úgy látja, a kínálat leghamarabb szeptember-október tájékán érheti utol a keresletet, és ahhoz is legalább május közepéig-végéig kell várni, hogy az áruházak egy része értékelhető árukészletet tudjon felmutatni.

Fotó:Pixabay

Továbbra is krónikus az élőáru-hiány, amit az új telepítések egyelőre nem képesek pótolni, mert még nem tartanak abban a szakaszban – mondta Szabó Sándor, a baromfihús-nagykereskedő BD Trader tulajdonos-ügyvezetője.

A hízott áruk mennyisége a tavalyi szinthez képest a kacsáknál 15-20, a libáknál 35-40 százalékon van, de a piacon lévő pecsenyehús mennyisége is mindössze az egy évvel ezelőtti 50-60 százaléka. Szabó szerint az exportban érdekelt cégeknél könnyen előfordulhat, hogy a nagyobb árrés miatt hamarabb jut el a magyar termék a külföldi piacokra, mint a hazai áruházak polcaira. Mint mondta, az unión belül, így Franciaország irányába már éledezik a kereskedelem, de az EU-n kívüli népszerű desztinációkat, így Kanadát vagy a Távol-Keletet elriasztotta a madárinfluenza kitörése.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés