2021.11.27., szombat , Virgil

Agrárpiac

2017. július 27. csütörtök • 08:38

Átlagos lesz az almatermés, a fogyasztói árak nem emelkednek

Idén az átlaghoz közeli, 550-600 ezer tonna almatermést vár a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a tényleges termés a következő két hónap időjárásának is függvénye. A terméktanács szerint nem várható a fogyasztói árak nagyobb emelkedése.

Az Európai Unió almatermése az utóbbi években 12,0 millió tonna körül alakult, ami 1,5-2,0 millió tonnával több, mint a 2010. évet megelőző időszak termése, illetve amit az EU piaca különösebb piaci zavarok nélkül fel tud venni. Ez a növekedés döntően Lengyelország erőteljes fejlődésének tudható be, mely 4,0-4,5 millió tonnára növelte korábbi 2,0-2,5 millió tonnás termését, amivel mára piac- és ármeghatározóvá vált Európában.

A tanács közleménye szerint az eddigi termésbecslések alapján 2017-ben 8-9 millió tonna közé várható az EU almatermése.

A 25-30%-os kiesés egyértelműen a teljes Európát ért, nagy földrajzi kiterjedésű áprilisi fagykárokra vezethető vissza.

Lengyelországban szűk 3,0 millió tonna almát várnak a 4,5 millió tonna helyett (bár május-júniusban még ennél is rosszabb terméskilátásokról szóltak a hírek), nagyon jelentős a kiesés a Jonagold és Idared fajtáknál, amelyet nagy mennyiségben exportálnak hazánkba is. Jelentős (20-60%) kiesés van a német, osztrák, belga, holland és olasz termésben is, és közel teljes a terméskiesés Szlovéniában.

Magyarország almatermése egy átlagos évben 550-600 ezer tonna, de az elmúlt 10 évben a 300 és 950 ezer tonna között ingadozott.

Ezek a szélsőértékek felhívják a figyelmet a nagyon rossz termésbiztonságra, ami alapvető akadálya a piacok építésének és megtartásának.

fotó:Pixabay

A 2017. évben az átlaghoz közeli termést vár a FruitVeb, de hogy az átlag körül pontosan hol fog realizálódni a tényleges termés, az még erőteljesen a következő két hónap időjárásának is függvénye. A nagyobb terméstől való elmaradás elsődleges oka hazánkban is a tavaszi fagy.

A magyar almatermés hasznosítási irányok közötti megoszlása Európában – már mintegy 20 éve – páratlanul gyenge: 2/3-a ipari alma (feldolgozóipari alapanyag), 1/3-a étkezési alma, mely arány az EU-ban pont fordított, és kedvezőbb helyzetre idén sem számít a terméktanács. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar alma rossz minőségű, mert az étkezési I. osztályú almánk felveszi a versenyt a lengyel és a nyugat-európai almával, sőt ízében és zamatában jócskán meg is előzi azt, ez „mindössze” annyit jelent, hogy étkezési, frisspiaci almából van kevés – írják a közleményben, hozzátéve, hogy ezzel együtt a hazai fogyasztói igények kielégítésével az előttünk álló szezonban sem lesz gond.

fotó:Pixabay

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint a magyar almatermesztés egyébként már mintegy 20 éve erőteljes lejtmenetben van:

a termőterület két évtized alatt 41 ezer hektárról 26 ezer hektárra esett vissza.

A termésmennyiség stagnál ugyan, de évente nagyon nagy kilengéseket mutat.

Az Európától való jelentős elmaradásunk és a negatív tendenciák oka, hogy ültetvényeink mintegy fele korszerűtlen, amelyet alacsony technológiai és ráfordítási színvonal mellett művelnek, és mindössze kb. 5 ezer hektár az igazán versenyképes, „profi” ültetvény.

A fejlődés elmaradása, illetve a hanyatlás a belső gazdasági környezetünkben fellelhető problémákra vezethető vissza:

a kertészet számára kedvezőtlen támogatási rendszer, adópolitika, munkaerőhiány, az öntözés rendezetlensége, stb.

Az EU-szinten várt nagyon alacsony és a nem kiugró hazai termés – tekintettel arra, hogy nincsenek áthúzódó készletek a tavalyi évről – összességében várhatóan egy keresleti piacot fog eredményezni 2017-ben, ami valószínűsíthetően az átlagnál magasabb termelői árakban fog manifesztálódni. A fogyasztói árakban – az árakat féken tartó piaci mechanizmusok miatt – nem számítanak extrém helyzet kialakulására, a fogyasztók nem fogják az elmúlt 5-10 évben megszokottnál magasabb áron kapni az almát – írják a közleményben.

Magyarország számára túlzottan sok lehetőséget nem rejt ez a rendkívüli piaci helyzet, mert a termés 2/3-a ipari alma, amit döntően a hazai léüzemek vásárolnak fel, más piaca, levezetési lehetősége nincs. Az étkezési almánk nagyjából a belföldi kereslet kielégítésére elég, így árualap hiányában nem tudunk betörni új piacokra. A pozitívum az, hogy az a termelő, aki idén is jó minőségű étkezési almát állított elő, az jó áron fog tudni értékesíteni.

agrotrend.hu / FruitVeB

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.