Agrárpiac

Piac

Az NVB elutasította az eladási tilalmat célzó népszavazási kezdeményezést

Elutasította az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus nyújtotta be magánszemélyként.

A kérdés hitelesítését a testület 6:4 arányban utasította el; kisebbségben maradt az MSZP és a Jobbik delegáltja, továbbá két, az Országgyűlés által választott tag. Az LMP delegáltja nem vett részt az ülésen.

Az NVB arra hivatkozva tagadta meg a benyújtott kérdés ívének hitelesítését, hogy a kezdeményezés a költségvetési törvényt érinti, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű. A kérdés hitelesítése mellett szavazók azzal érveltek, hogy szinte nincs olyan kezdeményezés, amely közvetve ne érintené az állami költségvetést.

Patyi András elnök ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az esetben nem távoli, közvetett a kezdeményezés költségvetést érintő kapcsolata, hanem konkrét, mert a már kihirdetett jövő évi költségvetési törvényt, annak bevételi oldalát érinti.

A vita érintette azt is: egyértelmű-e, illetve elég "precíz-e" a kérdés, tehát az Országgyűlést arra kötelezné, hogy abszolút tilalomról alkosson törvényt, vagy "általában", ebben a témakörben. Az NVB által nem hitelesített kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?".

Az NVB határozatával szemben 15 napon belül a Kúriához lehet jogorvoslattal fordulni.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés